Roberto Escobar, a kolumbiai drogbáró, Pablo testvére piacra dobta a testvéréről elnevezett telefont. Az aranyszínű, összecsukható telefont versenytársainál jóval olcsóbban, mindössze 350 dollárért (105 ezer forintért) kínálja, ráadásul állítása szerint a világ bármely pontján használható, ugyanis feloldották a földrajzi korlátozást a készülékekben.

A Fold 1 névre keresztelt telefon tudására nem lehet panasz: az Android 9 operációs rendszerrel felvértezett eszközbe egy Qualcomm Snapdragon 8-as chip került, a képalkotásról pedig két 16 és egy 20 megapixeles kamera gondoskodik. Az elkészült fotókat a 7,8 colos AMOLED kijelzőn csodálhatjuk meg. Az ujjlenyomat-olvasóval szerelt készülékért akár 500 dollárt (150 ezer forintot) is fizethetünk, feltéve, ha a 128 gigás verzió helyett 512 GB memóriára van szükségünk.

“Rengeteg embernek elmondtam, hogy le akarom győzni az Apple-t, és le is fogom!” – jelentette ki Roberto, utalva a Steve Jobs által alapított cégre. Arra is kitért, hogy ők nem fognak úgy járni, mint a Samsung, akiknek első hajlékony telefonja, a Fold több hónapot késett a kijelző problémái miatt.

A készítők az egyik reklámban még az elhunyt Steve Jobsnak is beszólnak.

Az Apple-fiú Steve egy nap az égbe tekintett. Pablo Escobart látta egy telefonnal, ami mindenki képzeletét felülmúlta.

A készülékkel azonban van egy kis gond. Valójában egy kevésbé ismert márka, a kínai-amerikai Royole telefonjait sikerült átalakítaniuk, tehát szó sincs saját telefonról.

Forrás: Gizmodo