A férfiak többsége biztosan játszott, vagy legalább látott élete során legalább egyszer slot car-játékot, azaz olyan versenypályát, melyen egy sínben áramot vezetnek. Ez az energia meghajt egy apró villanymotort egy autóban, és indulhat a körbe-körbe száguldás.

Sajnos annak idején ezek a játékok nem voltak túl tartósak: vagy a pályaelemek műanyagja tört el, vagy éppen az autók nem kaptak megfelelően áramot a sínekből. Mára már sokat javult a helyzet, egy-egy minőségi szettért komoly pénzeket elkérnek a játékgyártók.

Minden férfi gyerekkori álma egy ilyen asztal 1

Az ilyen típusú játékokat nem más, mint a Forma-1 emelte most új szintre. A sportág vezetősége megbízott egy amerikai céget, hogy építsenek egy 1:32 méretarányú versenypályát, beleértve a teljes környezetet épületekkel, domborzattal és reklámtáblákkal, ahogy azt kell. A pálya 2018-ban minden versenyhelyszínt bejárt, és a nézőket szórakoztatta, akik ki is próbálhatták a játékot. A főszerepben a 2017-es év két bajnokcsapat egy-egy autója, egy Mercedes és egy Ferrari áll. Egy nagy képernyőn még a köridők is megjelennek.

Minden férfi gyerekkori álma egy ilyen asztal 2Minden férfi gyerekkori álma egy ilyen asztal 3

A kézzel készített versenypályát az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjén árverezik el az RM Sotheby’s által szervezett aukción számos Forma-1-hez kapcsolódó tétel mellett. Értékét a szakértők 20 és 30 ezer dollár (6-9 millió forint) közé teszik. A vételár egy alapítványhoz kerül majd, mely a világ mélyszegénységben élő emberein igyekszik segíteni.

Minden férfi gyerekkori álma egy ilyen asztal 4

Kövesd Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le a Forma-1 legfrissebb híreiről!