Fiatalok egy csoportja szerette volna megspórolni Amerika egyik leghíresebb fesztiváljának, a Lollapalooza belépőjének árát. Mindezt nagyon okosan, összehangoltan tervezték: a srácok előre megbeszélten, közösen megrohamozták a kerítést, majd ki hogy tudott, berohant a lezárt területre. Volt, aki mászással, mások a kerítés elmozdításával, illetve ledöntésével próbálkoztak.

A rohamozók előre kifigyelték, hol figyelnek legkevésbé a biztonságiak. Valószínűleg a szervezők sem gondolták, hogy pont egy kerítést kell őrizni a legjobban, és nem mondjuk a bejáratot. A fesztivál hivatalos fotósa, aki eredetileg közzétette a videót az interneten, azt mondta, még soha nem látott ilyet.

Becslések szerint legalább százan szökhettek be jegy nélkül a buliba, és a tömegből mindössze egy fiút sikerült elkapniuk, még mielőtt bejutott volna. A kevésbé szerencsés srác is csak a testi hátrányaiból eredő lassúsága miatt maradt le a többiektől.

A felügyeletet ellátó chicagói rendőrség még nem reagált a történtekre. Ha bárkinek a fejében megfordulna, hogy valamelyik nagyobb fesztiválra így próbál bejutni, valószínűleg nem járna sikerrel. A legnagyobb magyar fesztiválra, a Szigetre így nem is lehetne igazán bejutni, legfeljebb beúszni a Duna irányából.

Forrás: Twitter