Nem kell már sokáig várni a minden idők egyik legvéresebb horrorjának tűnő filmre. Szeptember 5-én kerül mozikba az Az – második fejezet, ahol Pennywise még rémisztőbb lesz, mint korábban.

Az alkotásról most kiderült, hogy 2 óra 45 perc hosszú lesz. A film rendezője, Andy Muschetti szerint akik már látták az elkészült munkát, nem panaszkodtak. “Az ember nem rakhat össze egy négyórás filmet, mert – függetlenül attól, hogy mit látnak – kényelmetlenül fogják magukat érezni a nézők. Végül a mozi 2 óra 45 perces lett, és a cselekmények sebessége is megfelelő lesz” – nyugtatott meg mindenkit a rendező.

Annak ellenére, hogy a film hossza már-már a Bosszúállók: Végjáték vetítési idejét súrolja, van néhány remek jelenet, mely nem fért be a filmbe. Azonban készül egy rendezői változat is a borzongást igazán kedvelőknek.

“Néhányszor dönteni kellett, így pár dolgot nem tehettünk bele a mozis változatba. Azonban egy későbbi időpontban mindenképp látnia kell ezeket is a nézőknek” – mondta Barbara Muschietti, a film producere.