Egész Európában hatalmas hőség tombol. Magyarországon ezúttal nem olyan durva a helyzet, mint eddig volt, azonban sokaknak már a jelenlegi hőmérséklet is sok. Ilyenkor nem sok kedve van az embereknek kimenni a szabadba, leginkább valamilyen légkondicionált, hűvös helyre húzódna mindenki.

A legrosszabb helyzetben talán azok vannak, akiknek előírás valamilyen munkaruházat viselése, még a legnagyobb melegben is. Ez viszont megváltozhat a Sony találmányának köszönhetően. A japánok egy hordozható-viselhető légkondicionáló rendszerre gyűjtenek közösségi finanszírozás segítségével.

 

A Reon Pocket névre hallgató rendszer egy okostelefon segítségével Bluetooth-kapcsolattal szabályozható. A tárca méretű eszközt egy speciális ingbe lehet helyezni, melynek nyakánál egy kis zseb található. Egy alkalmazással összekötve télen fűt, nyáron pedig hűt a kis kütyü.

Számos szimuláció és teszt alapján a fejlesztők szerint akár 13 fokkal is lehűthető az emberi test az eszköz segítségével. A hideg napokon is hatékony a rendszer, 8 plusz fokot is jelenthet a Reon Pocket használata. Mindezt egy egész napon keresztül tudja egyetlen töltéssel, mely két óráig tart.

A Sony új kütyüje elviselhetővé teszi a nyarat 1

A termék mindössze 85 grammos, így viselése alig észrevehető. A kütyühöz szükséges alaptőke közel fele össze is jött, pedig mindössze néhány napja lehet pénzt adni, és még bő három hétig tart a gyűjtés. Két verzió is kapható lesz a Reon Pocketből: a Lite verziót csak manuálisan lehet kezelni, míg a Standardhoz jár az okostelefonos kapcsolat, és a későbbiekben az automatikus hőmérséklet-szabályozás is.

A termékek ára valahol 34 430 és 51 350 forintnak megfelelő összeg között fog mozogni, a termékváltozattól és a rendelt speciális ingek számától függően. Sajnos egyelőre csak Japánban lehet majd kapni a terméket, a Sony tájékoztatása szerint leghamarabb 2020 márciusától kezdődik meg a forgalmazás.