A fesztiválokon általában jól érzi magát az ember – egészen addig, ameddig nem kell WC-re menni. A látvány és a szagok a legtöbbször önmagukért beszélnek, így mindenki, aki csak teheti, inkább elkerüli ezeket a szituációkat. A  szerencséseknek, akik ezt ki tudják zárni, sem mindig kellemes élmény a mosdó használata, a legtöbbször ugyanis hosszú sorok kígyóznak az ajtók előtt, várva egy megüresedő helyre.

Egy brit cég, az Argos erre a problémára kínál megoldást új termékével, a hordozható árnyékszékkel. A végtelenül egyszerű eszköz mindössze 25 angol fontba, azaz 9 ezer forintba kerül, és a leírás szerint “tökéletes hordozható toalett, ideális kempingezéshez és vészhelyzetekben.”

Ha nem szereted a koszos WC-ket, ezt neked találták ki 1

Hogy pontosan milyen vészhelyzetekre gondolt a gyártó, azt nem tudni, de az ülés oldalán található egy papírtartó, valamint a végterméket tároló rekesz is könnyen üríthető. Az eszköz használatához semmilyen vegyszer nem kell, és a felhasználók is elégedettek a termékkel, legalábbis a beszámolók szerint.

Létezik egy kicsit komfortosabb verziója is a WC-nek. A 70 fontos (25 ezer forintos) modell már víztartállyal is rendelkezik, így joggal használható a WC elnevezés is. A 10 literes tartállyal akár 50-szer is leöblíthetjük a tartalmat, a gyűjtőtartály pedig szivárgás- és szagmentesen zár. A szállítást megkönnyítendő kapaszkodók is vannak utóbbi terméken.

Ha nem szereted a koszos WC-ket, ezt neked találták ki 2

Ha valaki igazán békében szeretne magán könnyíteni, annak még be kell ruháznia egy erre a célra kialakított sátorra, mely 35 fontba (12 ezer forintba) kerül. Ezzel a kombinációval bárki elbújhat a kíváncsi tekintetek elől, és egy tiszta, kulturált helyen végezheti el kisebb-nagyobb dolgát, még egy fesztiválon is.

Ha nem szereted a koszos WC-ket, ezt neked találták ki 3

Forrás: Ladbible
Kapcsolódó címkék: fesztivál mosdó WC