A 2019-es Computex technológiai kiállításon mutatta be a HP legújabb laptopsorozatát, mely az Envy Wood nevet kapta. A Tajvanban közönség elé tárt eszköz különlegessége, hogy a billentyűk alatti borítás falemezből készült, még a touchpad is. Hogy a felület még ellenállóbb legyen, a fát olyan anyaggal kezelték és vonták be, ami ellenáll minden folyadéknak. Kell is a védelem a fának, ugyanis mindössze 1 milliméteres rétegben fedi majd a számítógép belsejét az elem.

Fából készült a HP eddigi legmenőbb laptopja 1

A teszt mindenre kiterjedt: a fa többek között állja a rúzs, vörösbor, kávé, mustár, üdítő, sör, naptej, hibajavító és a kézkrémek jelentette kihívást. A fém-fa hibrid gépből háromféle színű verzió készül. A legsötétebb, barna színben domináló változat diófa felhasználásával készül, míg a másik két modellhez nyírfát használ a cég.

Fából készült a HP eddigi legmenőbb laptopja 2

Fából készült a HP eddigi legmenőbb laptopja 3

A gép adatairól egyelőre nem sokat lehet tudni, a HP inkább azt emelte ki, hogy a laptop szépségét úgy őrizhetjük meg sokáig, ha nem tesszük ki közvetlen napfénynek, magas hőmérsékletnek és páratartalomnak a fa felületet. Persze akad emellett érdekes információ a technikai oldalról is: a vásárló eldöntheti, hogy Intel vagy AMD magok pörgessék a gépet.

Fából készült a HP eddigi legmenőbb laptopja 4Fából készült a HP eddigi legmenőbb laptopja 5

Nem ez az első laptop a HP-tól szokatlan anyaghasználattal, korábban a Spectre Foliót barna bőrkötésbe csomagolták.

Fából készült a HP eddigi legmenőbb laptopja 6