La Rinconada 5100 méter tengerszint feletti magasságban található, ezzel a világ legmagasabban fekvő állandó emberi településének számít. Olyan helyen épült, ahova józanul gondolkodó ember sohasem költözne, csakhogy az arany ígéret sokakat elvakít, ezért laknak itt több, mint 50 ezren.

Mert itt nincs semmi, csak hideg, jég, szemét, szikla, az ég, és bányák. Bányák ahol rengetegen keresik a megváltást, meggazdagodást jelentő aranyrögöket.

A nyarak hűvösek és esősek, a telek szárazak, és mindig hideg van. Az éves átlaghőmérséklet mindössze 1,3 fok. Az infrasutruktúrát az elektromos áram jelenti, nincs vezetékes víz vagy csatornarendszer, a házak inkább bádogkunyhók, a törvényt pedig az erősebb kutya elv képviseli.

Akik ide érkeznek a nyomor elől menekülnek, de amit találnak az maga a pokol ég és föld között, ami nehezen engedi el a reménykedő bányászokat. Van egy orvosi rendelő és egy kisebb rendőrségi állomás, de ezek csak arra képesek, hogy megakadályozzák a város teljes szétesését. A bányásztelepen hatalmas a nincstelenség és a vele együtt járó bűnözés, a fiatalkorúak prostitúciójától kezdve a gyilkosságokig.

“A bányában dolgozók fizetése bizonytalan, akár az egész város sorsa. Egy bányász 30 napon keresztül dolgozik munkabér nélkül a bánya tulajdonosainak, majd a ciklus végén, fizetségként megengedik neki, hogy annyi ércet vigyen el, amennyit elbír. Mivel ipari feldolgozás előtt álló kövekről van szó, teljes mértékben a szerencsén múlik, hogy mennyi lesz egy dolgozó havi bére.” – index.hu