Hétvégén nyílt meg Amszterdamban az első 5D-s mozi, ahol felnőttfilmeket sugároznak. A stílusosan csak 5D Porn névre hallgató filmszínház a holland főváros piros lámpás negyedében nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt.

Az 5D-s mozi annyival tud többet 3D-s társainál, hogy egy automatika a film jeleneteihez igazodva mozgatja a székeket, valamint vizet spriccel a nézők arcába. Az alapító nem titkolt célja, hogy többet nyújtson a nézőknek, mintha csak otthon a számítógép előtt ülve tekintenének meg egy felnőttfilmet. Az biztosan szokatlan élmény lesz, hogy az eseményeket 17 másik emberrel együtt figyelheti, aki ide látogat.

5D-s mozi, ahol felnőttfilmeket vetítenek 1

„Nem csak a turistákat szeretnénk bevonzani a moziba” – hangsúlyozta Natalie, az alapító. „Amszterdamban maguk a hollandok is szeretik a határokat feszegetni. Jöjjenek el a feleségeikkel, mulassanak egy jót, próbáljanak ki valami mást” – invitálta a nő az embereket mozijába.

5D-s mozi, ahol felnőttfilmeket vetítenek 2

„Voltak már vidámparkban? Ez is valami hasonló. Rengeteg dolog történik nagyon gyorsan, majd amikor vége lesz, feltöltődve távozik az ember” – írta le az élményt a tulajdonos.