A legtöbben nem célállomásként gondolnak a repülőterekre: inkább csak átutazásra használjuk, hogy eljussunk A-ból B-be. Néhány légikikötő környékén szállodák is találhatóak, ahol egy hosszúra nyúló átszállás fáradalmait is kipihenheti az ember.

Ezeken a helyeken persze biztosítják az alapvető szolgáltatásokat, de kényelmük gyakran elmarad nevesebb társaikétól. Ennek a gyakorlatnak azonban teljesen ellentmond a Paradise City a dél-koreai Incheon Nemzetközi Repülőtér szomszédságában. A már kívülről is látványos épület azonban belül rejtegeti az igazi meglepetéseket.

Önálló úti célként is megállja a helyét ez a reptér 1

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez!

A főbejáraton belépve egy hatalmas, díszes tökszobor fogadja a vendéget, ezzel is előrejelezve, hogy nem mindennapi helyszínre tévedtünk be. Ez az alkotás azonban csak egy a 3000 közül, melyek a komplexumot díszítik. A 2 milliárd dolláros (600 milliárd forintos) befektetett összegből épült, 278 ezer négyzetméteren elterülő szálloda ötlete 2011-ben pattant ki a tulajdonosok fejéből, de végleges formáját csak idén áprilisban nyerte el.

Önálló úti célként is megállja a helyét ez a reptér 2

A főépület 711 tágas szobának ad otthont. Egy étterem nehezen tudná kiszolgálni a rengeteg éhes szájat például egy svédasztalos reggelinél, éppen ezért 4 helyen is jóllakhatnak a vendégek. A szálloda mellett különféle üzletek találhatók – ezek közül is a legérdekesebb a plüssmacibolt, ahol a híres plüsstervező, Joanne Oh játékait lehet megvenni akár 5000 dollárért, azaz 1,5 millió forintért.

Önálló úti célként is megállja a helyét ez a reptér 3

Emellett található itt egy kisebb vidámpark és egy fürdő is, ahol egyszerre 2000 ember merülhet alá a meleg vízben. Ez a szám soknak hangzik, ha arról van szó, hogy az ember nyugodtan akar egyet mártózni, de az egy főre jutó szabad terület így is garantáltan nagy a hatalmas medencéknek köszönhetően.

Önálló úti célként is megállja a helyét ez a reptér 4

Velencei mintára épült a fürdő

Kaszinózni is lehet a reptéri hotelben: 449 asztalnál lehet elverni a világ vagyonát a külföldi látogatóknak. Dél-Koreában tilos az efféle szerencsejáték, így a helyiek még csak be sem nézhetnek az egyébként nagyon jövedelmező termekbe. Rengetegen járnak ide Kínából, ugyanis Peking és Sanghaj is csak 90 percre van repülővel.

Önálló úti célként is megállja a helyét ez a reptér 5

Sok pénz forog itt kockán

A japán tömegeket az olcsó repülőjegyárak mellett a játéktermek vonzhatják, ahol a Sega különféle többjátékos programjaival játszhatnak a gazdag vendégek.

Forrás: CNN
Kapcsolódó címkék: repülőtér utazás