Belépve a 2D Café nevű tokiói kávézóba, az ember úgy érzi magát, mintha egy régi rajzfilmbe csöppent volna. A berendezési tárgyaktól kezdve a falakon és a dekoráción át ugyanis mindent fekete és fehér színek borítanak, éppen úgy megrajzolva, hogy a látvány azt sugallja, hogy egy papírlapot néz.

A kissé szürreális helyen egyébként ugyanazokat a szokásos termékeket lehet kapni, mint bármely másik kávézóban. A berendezés egyszínűsége egyébként még jobban kiemeli az ételek és az italok színét.

A kétdimenziós helyet a nagy anime- és mangarajongó japánok még nem fedezték fel maguknak, hiszen csak augusztusban nyílt, de rövidesen ez a helyzet megváltozhat.

Fontos hozzátenni, hogy a japánok is vélhetően átvették az ötletet Dél-Koreából: egy szöuli vállalat korábban már nyitott egy hasonlóan kialakított vendéglátóegységet.