Vannak emberek, akik amint lehunyják a szemüket az ágyban, máris alszanak. Akadnak azonban olyanok is, akiknek még akkor sem jön álom a szemére, ha nagyon fáradtak, és órákig csak forgolódnak, vagy a plafonra szegezik tekintetüket.

Amellett, hogy ezek az emberek örökké nyűgösek és kimerültek, az egészségi állapotuk is romlik. Egy kutatás nemrégiben kimutatta, hogy a rosszul alvó emberek nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak, cukorbetegek és depressziósak.

A rossz alvás okai eltérőek lehetnek a férfiaknál és a nőknél. Az alábbiakban összegyűjtöttünk öt gyakori okot, melyek tönkretehetik az erősebbik nem éjszakai pihenését.

Nem megfelelő étkezés

Néha egészen egyszerű oka van a nehezebb elalvásnak és a hosszúra nyúló forgolódásoknak az ágyban. Gyakran elegendő lehet, ha a vacsoránkon változtatunk: a zsíros ételek károsak az alvásra. A zsírok emésztése ugyanis igen lassú és ez a folyamat fekvő helyzetben gyomorégést, vagy akár refluxot okozhat. Ha megoldható, a lefekvést megelőző 3-4 órában már ne fogyasszunk semmilyen zsírt, de főleg állati eredetűt ne.

Rossz körülmények

A fény jelentős mértékben befolyásolja az alvásunkat. Ugyanis a testünkben termelődik egy hormon, a melatonin, ami segít rendben tartani az alvási és ébrenléti ciklusunkat. Meglepő lehet, de a melatonin szintje függ a külső fénytől, de még a televíziók és a telefonok képernyőjének fényerejétől is. A szakértők szerint az egyensúly fenntartása érdekében az ilyen képernyők bámulását legalább két órával lefekvés előtt abba kellene hagyni. Ezt az időt akár olvasással is tölthetjük.

A hangoknak is hatalmas szerepe van a pihentető alvásban. Nem csak síri csendben tud az ember pihenni: léteznek olyan hangok, melyek képesek elcsitítani az agyat és segíteni az elalvást. Az alvást segítő hangok egyszerűek, így az agynak nem kell azokat feldolgoznia. Ilyen például a tábortűz ropogása vagy a patak csobogása.

Szexuális élet

Korábbi felmérések szerint a világ 40 és 70 év közötti férfilakosságának nagyjából a fele tapasztalt már életében merevedési zavarokat, és ez az arány Magyarországon is hasonló. Az ebből eredő stressz rányomhatja a bélyegét az éjszakai pihenésre. A tünet leggyakoribb okai között szerepelhet az alkohol, a depresszió és az egészségi állapot is, különös tekintettel a prosztata megbetegedéseire.

Gyakori vizelési inger

Előfordulhat az is, hogy az elalvással nincs gond, de az éjszaka mégsem telik nyugodtan. A pihenést megzavarhatják a pisiszünetek, melyek a prosztatagyulladás jelei is lehetnek. Ha a vizelési inger gyakori, fájdalmas, és a mennyiség sem kielégítő (csak pár csepp jön), akkor már sejthetjük, hogy odalent kell keresni a gondokat.

Fájdalmak

Legyen az hát-, derék- vagy valamilyen egyéb ízületi fájdalom, az szinte biztos, hogy az alvást tönkreteszi. Talán az összes ilyesfajta gyötrelem közül a legrosszabb, amikor valamilyen tompa, állandóan jelen lévő fájdalom kínoz minket, mely nem hagy nyugodni. Ezekből a legrosszabb talán az, amelyik az alhasi részt érinti.

Mi segíthet?

Több, fent említett ok mögött is állhat a prosztatagyulladás, mely a gyakori vizelési inger mellett krónikus alhasi fájdalmakat és merevedési zavarokat okozhat. Az ilyen jellegű megbetegedéseket első körben érdemes gyógynövénykivonatok segítségével kezelni. Néhány éve már hozzáférhető a Proxelan kúp, amely a hialuronsav mellett olyan gyógynövényi összetevőket tartalmaz, amelyek a prosztatagyulladásban jótékony hatásúak, ezek a tökmag, ázsiai gázló, tömjénfa-olajkivonat, szalmagyopár és ausztrál teafa.

Nem szabad elfeledkeznünk a rendszeres szűrővizsgálatokról, illetve arról sem, hogy ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk, mindenképpen urológushoz kell fordulnunk!

Forrás: Kép: iStockPhoto