Végre minden palack esetén tudni fogjuk, mi van pontosan a sörben, igaz, ez a Magyar Sörgyártók Szövetsége tagjai által forgalmazott sörök jelentős arányánál már most is így van. 

De a cél az, hogy minden forgalmazó feltüntesse a megfelelő adatokat, ennek elérése érdekében az európai sörgyárak is jelentős lépéseket tettek már az elmúlt években: a sörök 60 százalékánál már most is megadják a kalóriaszámot, 85 százalékuknál pedig az összetevők részletes listáját.

Európában 2017-ben a teljes sörfogyasztás közel 374 millió hektoliter volt, míg a magyar piacon ebben az időszakban 6,26 millió hektoliter sör fogyott.

A Magyar Sörgyártók Szövetségének korábbi közlése szerint tavaly a vezető sörgyárak – a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Carlsberg Hungary Kft. és a Pécsi Sörfőzde Zrt. – a magyar piacon 6,29 millió hektoliter sört értékesítettek. Idén az első fél évben 2,4 százalékkal 3,051 millió hektoliterre csökkent tavalyhoz képest az öt legnagyobb gyártó belföldön értékesített söreinek mennyisége, a Sörszövetség szerint a visszaesés a hűvösebb időjárással magyarázható.

Ez a tipp viszont nehezen érthető, mert 1901 óta a második legmelegebb nyár volt az idei, az idei nyár is a szokásosnál melegebben alakult, az évszak középhőmérséklete 22,3 Celsius-fok volt, ami 2,1 fokkal haladja meg az 1981-2010-es átlagot. Magyarországon az év legmelegebb hónapja általában a július, idén viszont a június és az augusztus is több mint egy fokkal melegebbnek bizonyult a júliusnál.

https://www.vezess.hu/ferfiak/2019/02/19/ot-ok-amiert-erdemes-hazi-avagy-kezmuves-sort-inni/

Forrás: MTI
Kapcsolódó címkék: sör