Ki hitte volna, hogy a gigantikus izmaival lassan megkerülhetetlen akciósztárrá váló Dwayne Johnson zsebében landol a legnagyobb gázsi Hollywoodban? Lekörözte a legnagyobb neveket, az évtizedek óta komoly drámai szerepekkel karriert építő legendákat.

A Jumanji sztárja 89,4 millió dollárral (26,4 milliárd forinttal) vette át a lista vezetését a korábbi győztestől, George Clooney-tól, aki ezúttal be sem került az első tízbe – emlékeztet a BBC.
Johnson tavalyelőtt 119 millió dollárral (35 milliárd forinttal) csak a második helyet szerezte meg. Clooney ugyanis 2017-ben tequilacégének eladásával keresett sokat: a Forbes adatai szerint egymilliárd dollárt kapott a vállalatért.

Az üzleti magazin a sztárszínészek éves jövedelmét a filmjeik mellett egyéb bevételeikből, márkaszerződéseikből számítja ki. Johnson az Under Armour sportmárkával is sokat keres. A Halálos iramban: Hobbs és Shaw című akciófilm, valamint a Családi bunyó és a Shazam! is jól jövedelmezett számára.

A Forbes tízes toplistáján Chris Hemsworth a második 76,4 millió dollárral (22,5 milliárd forinttal), Robert Downey Jr. pedig 66 millió dollárral (19,5 milliárd forinttal) a harmadik. Bradley Cooper 2015 után ismét szerepel az első tízben a Csillag születik sikerének köszönhetően, amelynek rendezője, forgatókönyvírója, producere és szereplője is volt. Cooper 57 millió dollárral (16,8 milliárd forinttal) lett a hatodik a listán.

Will Smith az Aladdin című filmjével a tizedik helyre érkezett 35 millió dolláros (10,3 milliárd forintos) bevétellel.

Forrás: MTI
Kapcsolódó címkék: a szikla Dwayne Johnson filmszínész