Az elmúlt három évben kiadott Apple és Samsung mobilkészülékek nagyobb rádiófrekvenciás sugárzást bocsátanak ki, mint a megengedett érték – derült ki a Chicago Tribune jelentéséből. A tudományos világ és a mindennapi telefonhasználók is aggodalmukat fejezik ki emiatt, ugyanis a jelenség kedvezőtlenül hathat az egészségünkre.

A jelentés szerint a megengedett értékek ötszörösét is kibocsáthatták a 3G, illetve 4G technológiával felszerelt telefonok. Az aggodalom azonban még nagyobb az egyelőre nem vizsgált 5G-s hálózaton működő mobilok miatt: sokak szerint a legújabb rendszer sokkal veszélyesebb, mint a korábbiak.

A 11 modellen elvégzett vizsgálatok lesújtó képet eredményeztek. A kutatók négy különféle iPhone-t (7, 8, 8 Plus, 10), három Samsung Galaxyt (S8, S9, J3), három Motorolát (e5, e5 Play, g6 Play) és egy BLU Vivo 5 Mini készüléket teszteltek egy cukorból, sóból és vízből álló műtesten.

A legrosszabbul az S8-as Galaxy teljesített, de a hetes iPhone sem brillírozott. Előbbi az Egyesült Államokban engedélyezett 1,6 W/kg-os érték helyett 8,22 W/kg-os sugárzást bocsátott ki, a határérték ötszörösét.

Samsung Galaxy S7

Hogy ez pontosan milyen gondokat okozhat az emberi szervezetben, arról nincsenek nagyon információk, ugyanis a kutatások még nem bizonyították be, hogy ennek a sugárzásnak milyen szövődményei lehetnek. Mindenesetre biztosan nem válik előnyünkre, ha az agyunk közvetlen közelében, illetve a nadrág zsebében tartva folyamatosan sugárzásnak van kitéve a testünk.

Forrás: CNET
Kapcsolódó címkék: mobil okostelefon sugárzás telefon