Ethan Chappel szabadidejében az eget kémleli. A férfi az évek során egy saját megfigyelőállomást is kiépített, és a Chappel Astro névre hallgató projekt nemrég komoly eredményeket ért el: augusztus 7-én rögzítették, amint egy meteor csapódik a Jupiterbe, jókora fehér foltot hagyva maga után a légkörben.

Az eseményről az űrkutatással foglalkozó hivatalos szervek egyelőre még nem adtak részletes tájékoztatást. A Jupiterbe egyébként igen gyakran csapódnak be kisebb-nagyobb meteorok az óriási gravitáció miatt, de ezek megörökítése nem mindennapi dolog, főleg amatőrként. “A mai nap hihetetlen volt” – írta Twitteren Ethan. “Bízom benne, hogy másnak is sikerült rögzítenie a becsapódást, de ahogy hallom, sajnos sokan néhány perccel lekésték ilyen-olyan okok miatt.”

A férfi egyébként 2013 óta figyeli a Naprendszer legnagyobb bolygóját. Az égitest egyébként teljes egészében gázokból áll, tömegét főként hidrogén és hélium alkotja. Légkörének kiemelkedő látványossága a Nagy Vörös Folt, melyet már a 17. században is megfigyeltek az akkori csillagászok.

A Föld méreténél is nagyobb viharról nemrégiben készített friss felvételeket a Hubble űrteleszkóp, és még vörösebb, mint korábban. Ennek okait még keresik a tudósok, hogy még többet megtudhassanak a 600 kilométer/óránál is gyorsabban fújó szélviharról, és magáról a Jupiterről.

Forrás: popularmechanics.com
Kapcsolódó címkék: Jupiter meteor űr világűr