Szeptember 19-én kerül Magyarországon mozikba az Ad Astra – Út a csillagokba című film. A Brad Pitt főszereplésével készülő, sokáig halogatott alkotás először június elején adott magáról komolyabb életjelet.

Most kaptunk még egy rövid összeállítást a készülő moziról. Amit az előző előzetesből már tudni lehetett, Pitt az apját (Tommy Lee Jones) keresi a Naprendszer szélén, miközben olyan dolgokra derít fényt, ami a bolygónk jövőbeli sorsát is alapvetően befolyásolhatja.

Az új előzetesből sokkal több információ nem derült ki, az azonban látszik, hogy a minket körülvevő világban már jóval több élet van, szemben mondjuk a Gravitációval vagy a Mentőexpedícióval, melyek inkább a közeli jövőt vizionálták. Ennek ellenére érdemes megnézni a trailert, már a látvány miatt is.

A szakértők szerint könnyen lehet, hogy a Liv Tylert és Donald Sutherlandet is felvonultató film Oscar-esélyes lesz. Pittnek színészként nincs Oscar-díja, azonban 2016-ban a Holdfény című film elnyerte az Akadémiától a legjobb filmnek járó díjat. Az Ad Astra főszereplője producerként volt jelen annál a filmnél. Színészként eddig egy jelölésig vitte, melyet még 2011-ben a Pénzcsinálóban nyújtott alakításáért kapott.

Forrás: Youtube