Lesújtó adatokat tettek közzé az ausztráliai Newcastle Egyetem kutatói azzal kapcsolatban, hogy mennyi műanyag jut a szervezetünkbe. Főként a csapvíz és a palackozott víz fogyasztásával jut a szervezetünkbe a műanyag, de a szinte láthatatlan polimerek megtalálhatók a kagylófélékben és a sörben is.

“2000 óta a világ olyan sok műanyagot termelt, mint amennyit az előző években összesen, és ezek egyharmada beszivárgott a természetbe” – olvasható a jelentésben.

A kutatók következtetéseiket 52 korábbi tanulmány összegzése alapján vonták le, és először becsülték meg az ember által elfogyasztott műanyag súlyát, ami évente szerintük 250 grammra rúghat. Egy átlagos ember 1769 műanyagrészecskét fogyaszthat el hetente csupán vízfogyasztás által.

A kutatók az európai vízminták 72,2 százalékában találtak mikroműanyagot, literenként 3,8 részecskét. Az Egyesült Államokban jóval szennyezettebb a víz, a vízminták 94,4 százalékában mutattak ki mikroműanyagot, literenként 9,6 részecskét. Kanadai kutatók által a múlt héten közzétett tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy évente fejenként legalább 50 ezer műanyagrészecskét esznek meg az emberek átlagosan és hasonló mennyiséget lélegeznek be.

“A műanyag nem csak az óceánokat és folyóvizeket valamint pusztítja a tengeri élővilágot, a műanyag mindannyiunkban ott van” – hangoztatta Marco Lambertini, a WWF International vezérigazgatója. “Ha nem akarjuk, hogy bekerüljön a szervezetünkbe, fel kell tartóztatnunk azt a több millió tonna műanyagot, ami évente a természetbe kerül”

Ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, az óceánokban egy köbtonna műanyag fog jutni minden három köbtonna halra 2025-re az Ellen MacArthur Alapítvány által közzétett The New Plastics Economy (Az új műanyag gazdaság) című jelentés szerint.

Forrás: Newcastle Egyetem
Kapcsolódó címkék: élelem fogyasztás Műanyag