Sokkoló történet söpört végig az interneten az elmúlt napokban, egy amerikai farmer zsebkésével vágta le munkagépbe szorult lábát, ezzel mentve saját életét. A hatvanas éveiben járó Kurt Kaser áprilisban egyedül dolgozott a földjén, amikor traktorjáról leszállva véletlenül belelépett egy gabonaszállító csiga nyílásába. “Bekapta a lábamat, és húzta, én pedig megpróbáltam kiszabadítani” – mesélte a farmer egy omahai helyi tévécsatornának.

“Már majdnem elájultam, amikor éreztem, hogy megint húz befelé. Arra gondoltam, hogy én is ott végzem” – tette hozzá. Miután a lábát térd alatt levágva zsebkésével, sikerült kiszabadulnia, elkúszott az 50 méterre lévő házhoz és telefonon segítséget hívott.

Ezek az emberek levágták saját lábukat hogy élhessenek 1

Elsőként a fia, Adam érkezett meg, aki éppen a helyi mentőcsapat egyik tagja. Kaser egy hetet töltött kórházban, majd két hetet rehabilitáción, és a múlt pénteken térhetett haza. Az optimista gazda úgy véli, hamarosan ismét járni fog. Mindenesetre mindenkit arra intett, hogy ne kapkodjon, figyeljen oda, mert ő is a sietség miatt került bajba.

A közösségi médiában széles körben tárgyalt eset felidézte Danny Boyle 2010-es filmjét, a 127 órát, amelyben James Franco alakította a hegymászó Aron Ralstont, akinek a keze egy szikla alá szorult, és csak úgy tudott kiszabadulni, hogy levágta.

Bármennyire is borzongató, ilyen baleset nem csak a filmen megörökített esetben, és Kurt Kaserrel történt meg eddig. 

2006-ban egy favágó járt szerencsétlenül. Al Hill, a hatvanhat esztendős kaliforniai fát vágott. A fa  szerencsétlen módon egyenesen Alre dőlt és a férfi alája szorult. 11 órája feküdt a fa alatt, amikor úgy döntött, nincs mire várnia tovább. Előhúzta zsebkését és térd alatt levágta a lábát. Iszonyú szenvedések között feküdt, felállni természetesen nem tudott. Kétségbeesett kiáltására lett figyelmes szomszédja, Eric Bockey, aki két kilométert gyalogolt, hogy telefonálhasson a tűzoltóknak. Al Hillt kórházba szállították.

2003-ban, egy ausztrál szénbányász amputálta saját karját egy Stanley (tapétavágó) késsel miután csapdába került, amikor a homlokrakodójával felborult három kilométerre a föld alatt.

Jonathan Metznek még túráznia, sőt dolgoznia sem kellett ahhoz, hogy élet-halál helyzetbe hozza magát. Saját otthonában sikerült szembenéznie az önamputálással. A 31 éves férfi az alagsori kazánt akarta megjavítani, de beleejtette a szerszámot, és olyan szerencsétlenül nyúlt utána, hogy beszorult a karja. 12 órán keresztül üvöltött, kiabált segítségért, de senki sem válaszolt. Három nap telt el így, mire elhatározta, a közelében lévő fűrésszel levágja saját karját.

A pokoli kínok miatt többször elájult, és nem is tudta teljesen véghezvinni tervét, az épp időben érkező segítéség, tűzoltók, mentők szabadították ki (kollégái jelentették be eltűnését). Karja ekkor már menthetetlen volt, de nem az önamputáció miatt, az elszorított testrész elégtelen keringése szepszist, vagyis vérmérgezést okozott, ami mindenképp szükségessé tette a kar eltávolítását.

Forrás: MTI
Kapcsolódó címkék: önamputáció