A ritka, gyűjtői borok között akad egypár hajmeresztő áron mért tétel, de tízéves üvegért még sosem kértek ennyit. A tokaji különlegesség ára 40 ezer dollár, vagyis több mint 11 millió forint. Ekkora összegért már tisztes családi ház vásárolható a legtöbb hazai faluban, a Zemplénben akár szőlővel, pincével, és hordónyi furminttal.

Ilyen árszínvonalat képvisel egy üveg Royal Tokaji Esszencia, aminek előállításához több mint 180 kg szőlő szükséges, amelyeket ráadásul kifejezetten hosszú ideig kell érlelni, ráadásul minden szőlőszemet kézzel szednek le. Ennek köszönhetően mindössze 18 üveggel készült belőle, így akár egy jól sikerült házibulin el lehetne tüntetni az összeset.

Az index.hu-n megjelent cikk  szerint 2008 szüret szempontjából kimagaslóan erős év volt, és ez a fajta bor olyan, ami még 100 évnél is tovább is eláll. Az Esszencia nagyban különbözik a többi aszútól, préselés nélkül készül a kiszivárgó mustból, ugyanis a szőlőszemek saját súlyuknál fogva nyomják össze egymást és így folyik ki belőlük a lé, amely sűrű nektárt képez.  Legalább 180 g/l természetes cukrot, valamint 45 g/l cukormentes extraktot tartalmaz. Magas cukortartamának köszönhetően több évig tartó, nagyon lassú erjedés után is mindössze 2-6% alkoholtartalommal rendelkeznek az esszenciák.

Akárcsak minden exkluzív és pokoli drága luxuscikk, ez is kelendő árunak bizonyul, állítólag egy tehetős gyűjtő már vásárolt is egy palackkal Kínában. Egészségére!