Felhangzik az elefántdübörgés, amint beindítjuk a Bentley Flying Spur tizenkét hengeresét. Semmi jajveszékelés, semmi ordenáré ordítás, semmi partszéli bekiabálás, csakis mélyről gurgulázó tompa elefántdübörgés. A hatliteres selymesen duruzsol, egymás után gyújtanak a hengerek (a sorrend: 1-12-5-8-3-10-6-7-2-11-4-9), a névleges fordulatszámnál a két főtengely ötvenszer ismétli másodpercenként a koreográfiát.

Ha furcsának tűnik a gyújtási sorrend, igaza van! A Bentley motorja ugyanis nem V12, de még nem is W12, hanem sokkal inkább két VR6-os egyben. De valójában ez nem érdekli egyik Flying Spur-tulajdonost sem, csak fekete legyen a kocsi orrán a logóban a B betű. Hogy miért? Mert a vörös B betű V8-as motort jelez, az azért mégsem járja ebben a klubban…

635 lóerős a hatliteres tizenkéthengeres, de erre a bődületes erőre a hétköznapok során aligha van szükségünk

635 lóerős a hatliteres tizenkét hengeres, de erre a bődületes erőre a hétköznapok során aligha van szükségünk. Tudják ezt a Bentley-nél is, az erő szépen, komótosan épül fel, nem zúdul ránk, csak akkor és ott tör elő belőle a vulkán, amikor és ahol akarjuk. Közvetlenül, pontosan, könyörtelenül.

Amint a Sváb-Alb lenyűgöző természeti szépségei között haladok az A8-as autópályán – ez amúgy negyed gázt jelent és 120 km/órás sebességet -, azon gondolkodom, hogy vezettem-e valaha ennél jobban összerakott tizenkét hengerest. A forgalom nyugodt, a belső sáv szinte üres, az autók szépen, elegánsan, de határozottan húzódnak le az utamból. Pedig nem tolakszom, elég, ha csak megcsillan a napfény a narancsszínű fényezésen, az autósok máris behódolnak. Ha nem akarunk harsánynak tűnni, a konfigurátorban találunk kedvesebb és lágyabb tónusokat is, mint például a gazella világost, vagy a rózsa aranyat. Elton Johnnak talán…

Csinn-bumm cirkusz

Ízlés kérdése, mennyire megy ehhez a luxusautóhoz a csillogó narancsszín, de könyörgöm, miért kellene minden limuzinnak feketének lennie? A fekete kerekek kifejezetten jól ellensúlyozzák a Bentley harsány színét. Az utastér divatja kevésbé rendhagyó, bent már konzervatív hangulat uralkodik. Bevallom, ez engem távolról sem érint meg úgy, mint a motor, amit a kocsi az orrában cipel. Ezért vagyunk most itt mindannyian, hadd virítsam egy kicsit a 12 hengert. Padlógázra a dübörgés felhangosodik, a masszírozó ülés kényelmét felváltja a hátbaverés, a kilométeróra mutatója 120-ról szinte azonnal 200 km/órára szökik, hogy ellenállhatatlanul és gyorsan kikezdje a 250-es jelzést.

A Bentley motorja nem V12, de még nem is W12, hanem sokkal inkább két VR6-os egyben

A sebesség nem számít ebben az autóban, a tempó lehet bármekkora, a nyugalomfaktor állandó. Pedig a 820 newtonmétert nem lehet figyelmen kívül hagyni, ráadásul már kétezres percenkénti fordulattól ébren van ez a bődületes erő. Ilyen nyomatékot hiába keresünk az elmúlt évtizedek feltöltést mellőző tizenkét hengereseinél. A régiek közül érzésre talán csak a Lamborghini ilyen erős, illetve a Miura gyorsul még ekkora vehemenciával. Hogy is felejthetném el azt a pisztáciazöld szépséget, amelyet a boxbergi pálya kanyarjaiban egy kanárisárga Ferrari 365 GTB/4 Daytonával felváltva hajtottam.

Az olaszok szeretik a motorokat kis részekre osztani, az 1947-es Ferrari 125-ben például egy henger csupán 125 köbcentis volt. Húsz évvel később a Lamborghini és Ferrari csúcsmotorok hengereinek lökettérfogata már jóval öblösebb. Csak úgy szürcsölik a benzint és az olajat, négy dupla karburátoron át kapják a levegőlöketet. Vaskos fúvókák folyatják a légáramba a 98-as szuperbenzin minden molekuláját. Szagolhatod és ízlelheted, amint a tizenkét henger láncát csörgetve kortyolgatja az éltető nedűt. Ez ma már nem így megy, az egekbe szökő fordulatszám és a spontán reakciók helyett mást kapunk.

Van időm ezen morfondírozni, ugyanis a rövid autópálya-látogatás után a hegyoldal kis falvai között visz az utunk. Ködfoltok telepednek meg a gyümölcsösök koronáiban, aztán ahogy haladunk felfelé, egyre több napot kapunk, a Teck kastély ázott tornya verőfényben ragyog.

A Daytona és a Miura után V12-es fronton a Testarossa sejlik fel, motorjának hengersorai 180 fokot zártak be. Ez már nem boxermotor volt, pedig elődje még a BB jelzést (Berlinetta Boxer) viselte.  A lapos motort a Testarossa valójában az 1970-es Formula-1-es 312B modelltől örökölte meg, az utcai középmotoros modellekbe egészen az 1996-os 512M-ig építették be. A Testarossában felülmúlhatatlan hangja és soha nem apadó erőutánpótlása nyűgözött le. Tényleg, ha valaha olyan helyzetbe kerülök, hogy V12-essel szerelt verdát vennék, most már biztos vagyok benne, hogy az egy szerény Testarossa lenne.

Előzés? Milyen előzés?

Szabad a pálya előttünk, vissza is zuhanok a dolgos hétköznapok terhei közé, a hegyi emelkedőn fokozom a tempót, hátha egy kis izzadság kiül a homlokomra. Az út dudorjait fölényesen vasalja ki a légrugózás. A csúcs közelében poroszkáló autókat érek utol. Nem kell visszaváltanom, szempillantás alatt erőből előzöm le mindegyiket, egy szuszra.

A különösen selymesen felépülő erő a nyolcvanas évek német 12 hengereseire emlékeztet, persze a BMW 850i, vagy a Mercedes 600 SL motorjaiból hiányzott a Bentley turbós erőszakossága. Kimért visszafogottságuk arisztokratikusabbnak tűnt, a 60 fokot záró hengersorok harmóniája és a kiegyensúlyozott tömegerők kifinomultsága távol volt a mai konstrukcióktól. Még van valami, amit hiányolok a múltból: a kézi sebességváltót. Egy magas fordulatszámon kiteljesedő V12-es, társítva egy fémesen csattogó, nyitott kulisszás váltóval – nincs is ennél fölemelőbb, ez az autóvezetés magaskultúrájának az alapja.

Az utastér berendezése a régi iskola elveit követi, a kormányt kétféle bőrrel vonták be

Persze nincs panasz a Bentley-re. A Flying Spur nyolcfokozatú automatája tökéletesen végzi a dolgát a W12-essel és a négykerék-hajtással összhangban. Meg sem próbáltam kézzel kapcsolgatni, felesleges. Egyszerűen adja magát, lépésről lépésre kapcsol, ha pedig erőszakosabbra veszem a figurát, okosan, együttműködően vált vissza, akár kettőt is egy lépésben. A tempós kanyarokban nem okoznak gondot a vizes aszfaltra tapadó őszi levelek sem. A kocsi meg sem nyikkan, a műszerfalon felvillanó narancsszínű LED sem azt jelzi, hogy dolgozik az ESP, hanem csak azt nyugtázza, hogy egy fokozattal feljebb kapcsolt az automatika. Szinte áttáncol a kanyargós hegyoldalon, érzésre meg nem mondanám, hogy 2,5 tonna.

A fotós szerint végeztünk, a nap magasan áll, az idő teljesen kivirult. Kirakom a kollégát és mivel a tank még majdnem tele van, kikapcsolom magamban az újságírót és átadom a szót a 12 hengernek: vvvruummm!

Műszaki adatok

Bentley Flying Spur W12 S
Listaár kb. 68 000 000 Ft (217 175 euró)
Motor W12 turbófeltöltéses benzinmotor, 5998 cm3, 635 LE 6000/percnél, 820 Nm 2000/percnél
Saját tömeg: 2475 kg Tömeg/teljesítmény 3,89 kg/LE
Erőátvitel Összkerékhajtás, nyolcfokozatú automatikus sebességváltó
Futómű Elöl-hátul dupla keresztlengőkaros, légrugós felfüggesztés
Hossz. x szél. x mag.: 5299x1924x1488 mm
Menetteljesítmények 325 km/h 0-100 km/h 4,5 s
Tesztfogyasztás 14,3 l/100 km

Ez a cikk az Autó Magazin 2018/4. számában jelent meg eredetileg, ilyen és ehhez hasonló anyagokért keresse a friss számot az újságárusoknál!   Fotók: Hans-Dieter Seufert, eredeti szöveg: Heinrich Lingner, Copyright 2018 MPS

Forrás: Autó Magazin