Az állandóság bája abban rejlik, hogy mindig képes kicselezni az aktuális divatirányzatokat. Összetevői nem változnak, mégis képes minden korszakban vágyat és örömet okozni. Hogy miként, arra West Midlandsben, Worchestershire grófság Malver Link nevű településén találjuk meg a választ, a Morgan kicsiny manufaktúrájában. Csendes udvarát lapos téglaépületek határolják, a gyár több mint százéves. Sosem gondolnák, hogy az ódon és gyönyörű fakapuk mögött Anglia legizgalmasabb start-up cége a régi autóépítő iskola elvei és iránymutatása alapján folytatja az immár évszázados brit autógyártás legszebb hagyományait.

Tervek nélkül

Az egyik kapun az áll, hogy 3 Wheeler, azaz háromkerekű. Ahogy nyikorogva oldalra csúsztatják házigazdáink, feltárul az autóépítés ősi édenkertje, ahol egyetlen művelet sem munka, hanem sokkal inkább műalkotás, vagy ha ezt túlzásnak gondolják, akkor kézművesség. A csavarokat zene, és nem szigorúan megtervezett gépek illesztik a helyükre.

Hogy mi a vadászterülete? A szűk, kacskaringós aszfaltcsíkokat szereti

Mielőtt azonban megkezdenénk utunkat a jelenben, révedjünk el egy kicsit a múltban. A háromkerekűség nem más, mint a Morgan DNS-e. Harry Frederick Stanley Morgan egy műszaki rajzoló gyermeke volt, akinek a motorizáció hajnalán, 1900-ban igen gyorsan véget ért az első autós tapasztalata. Lejtőről ereszkedve borult fel a bérelt, 3 lóerős Benzcel, a javítás költsége 28 fontra rúgott. A költséges kezdés után a fiatal Morgan megvárta, amíg elég érett lesz, majd 21 évesen vásárolt magának egy Eagle Tandemet – egy nyolc lóerős De-Dion motorral szerelt háromkerekűt. Ez gyors volt ugyan, de megbízhatatlan. Ha már úgyis folyton szerelt, 1906-ban Malver Linkben egy szerelőműhelyt nyitott, majd nem sokkal később elindította a vidék első buszjáratát. Aztán vett egy 7 lóerős Peugeot motort azért, hogy építsen köré egy motorkerékpárt – mindezt csak úgy szórakozásból.

Az eredmény végül egy háromkerekű lett, a váz elkészítésében főmérnök barátja segített. Morgan a könnyű és frivol runabout építésmódú gyártmányát nagy örömmel hajtotta. 1909-et írunk, akkoriban még semmit sem tudtak a tömeggyártásról, de az ismerősök, barátok kedvező megjegyzései arra késztették, hogy építsen még néhány hasonló verdát. Apja szert tett egy kis tőkére, amiből aztán nagyobb műhelyt, mondhatni gyárat épített, és innentől már komolyra fordultak a dolgok. 1910-ben megszerezte az első szabadalmát, és egy 1911-es vásári kiállításon harminc megrendelést gyűjtött be.

Mindeközben Morgan az első Threewheelerrel triálversenyeken indult London és Exeter között, ahol rendre aranyérmet nyert. Manapság ezt gerillamarketingnek hívnák, de akkor a két történet párhuzamossága mögött semmilyen anyagi szándék nem bújt meg.

A kétüléses, kéthengeres háromkerekűre annyi megrendelés érkezett, hogy Morgan szabályosan megijedt. Kétségbeesésében több akkori autógyártót megkeresett és segítséget kért, de senki nem akart beszállni a termelésbe. Ezért mindent egy lapra téve fel, apja támogatásával gépekbe és műhelyekbe fektetett be, majd embereivel nekiláttak a gyártásnak.

Az ajtó mögött nem közönséges munka folyik, hanem műalkotás készül

Itt az idő, hogy abbahagyjuk a históriát és belépjünk az egyik csarnokba. 1914 óta állnak a falai, jelenleg hét modell készül itt, természetesen kézzel. Itt szerelik össze a Threewheelert is, egy tapasztalt csapat dolgozik rajta. Nem sok helyet foglal el, csak egy kisebb tornateremnyit. Balra egy parányi irodában ül a sorozatért felelős főnök. Jobbra fából készült állványokon több Threewheeler pihen, mindegyik más-más összeszerelési fázisban. Mintha csak érlelődnének. Az egyik éppen a nászát ünnepeli, most párosítják a csővázat a hajtáslánccal. Félre is nézünk, annyira intim és meghitt a pillanat. Násznagy vezényeli le a ceremóniát, a léghűtéses V2-es motor az amerikai S&S terméke, az ötfokozatú MX-5 váltót csigával engedik le a helyére.

Jó gének, jó készségek

A háromkerekű mellett kezdetleges elektronikai rendszer tekereg. ABS, ESP? Semmi pénzért! Egy állomással tovább frissen festett alumínium test várja, hogy foglalkozzanak vele. Aki ért a fához, hamar észreveszi, hogy a karosszéria váza kőrisfából készült. A hagyomány és a kézművesség teremtik meg ezekben a termekben az örökkévalóságot. Csakúgy, mint a tulajdonosi hierarchiában. A család és a márka feje ma is egy Morgan – ez már önmagában is világrekord. Rekordot találunk bőven a gyártásban is, a legrégebbi célszerszám az ötvenes években készült. Csoda, hogy az automatizáltság és az “ipar 4.0” világában ezek még mindig jól működnek.

A váz és a motor házasítása nem nagy kunszt, csak egy násznagyra van szükség. Meg egy emelőre

Az üzemben férfiak dolgoznak, nem hajtja őket a stopperóra, nincsenek műszakok, nincsenek gépiesen begyakorolt munkafolyamatok, érzelemmentes ciklusok. Negyven óra kell nekik, hogy egy ilyen háromkerekűt megépítsenek. Nem csipognak a gépek, nincs állandó gépzene, így ha elcsattan pár vicc, felröhög az egész csarnok. Könnyen barátkoznak, vidámak, és még az is lehet, hogy ha leteszik a csavarhúzót, este legurítanak pár sört közösen.

Van okuk a vidámságra, mert a brit márka sikere kézzelfogható. Évente mintegy ezer Morgan készül, ezek közül kétszáz Threewheeler. Nem is gondolnák, de még jócskán várni is kell rájuk, időszaktól függően hat-tizenkét hónapot. Kárpótlásként az ügyfelek kapnak egy ingyenes extrát: megfelelő karbantartás mellett egy Morgan egyetlen pennyt sem veszít az értékéből.

Ahogy egy Threewheeler elhagyja a nagy fakaput, megkezdődik a minden példánynál kötelező közúti teszt. Ezen kiderül, ha előző este sok volt egy kicsit a sör…

Irány a tesztpálya!

Erről ezúttal szó sincs, mi magunk teszteljük elsőként ezt a gyönyörű példányt. Alig megyünk két kilométert, amikor mámoros öröm tölt el. Esküszöm, nem ittam semmit, mégis úgy érzem, mintha megrészegedtem volna. A V2-es tompa morgása, a váltó ropogós frissessége és az akadálymentes kilátás bedarálta józan ítélőképességemet. Ez egy műalkotás! És eszméletlen jó vezetni. Annak ellenére, hogy kívülről nézve mindez elég vicces és meglehetősen veszélyes vállalkozásnak tűnik.

Ha időutazóként 2017-ben egy ilyen háromkerekű fürdőkáddal megjelennék a pesti utcán Besenyő Anti bácsi sapkájával a fején, biztos bekerülnék valamelyik esti vagy reggeli beszélgetős műsorba. De itt, Nagy-Britanniában a Morgan az utcaképhez tartozik, senki sem neveti ki a föld felett 15 centivel erősen kormányzó és hevesen gesztikuláló csodamanusokat. A vidék kanyarjai csak fokozzák az élményeket. A kitágult látómező képes elvonni a figyelmünket, ezért inkább az aszfaltcsík közepére koncentrálok, a szűk országút alig szélesebb, mint az első tengely. Olyan közel vagyunk az úthoz, hogy akár végig is simogathatnánk, ehelyett a pontos kormány és a feszesre hangolt, dupla keresztlengőkaros futómű ad tökéletes visszajelzést az állapotokról.

A Threewheeler egy arasszal repít az aszfalt fölött, a jobb könyököd nem akad meg semmiben

Természetesen nem lehet egy napon emlegetni a mai modern autókkal a Morgant, ami a biztonságot illeti. Cserébe már a nyolcvanas tempót is száguldásnak éljük meg, méghozzá olyannyira, hogy könnyeket csal elő a szemünkből. Hogy ezek az öröm, vagy a rettegés könnyei-e, döntse el mindenki maga. Egy azonban bizonyos: megemelem a kalapom a Morgan előtt, az örökkévalóság ajándéka az örökkévalóságig velem marad. Ugyanezt kívánom nekik is!

Ez a cikk az Autó Magazin 2017/6. számában jelent meg eredetileg, ilyen és ehhez hasonló anyagokért keresse a friss számot az újságárusoknál!   Fotók: Dani Heyne Copyright 2017 MPS

Forrás: Autó Magazin