Ennél kerekebb nem is lehetne a világ – legalábbis valami ilyesmi olvasható le Vittorio Poletti arcáról, ahogy belép a Passo della Futa kávézó ajtaján. Még a vak is látja, hogy Vittorio valósággal kicsattan a jókedvtől, aminek több oka lehet: a csodálatosan napfényes időjárás, hogy eleve ilyen természet, vagy a bejárat előtt parkoló két szupersportkocsi. Esetleg ez így mind együtt. Azonnal látszik, hogy Vittorio az a fajta ember, aki mindig élvezi az életet, aki egyetlen kézlegyintéssel intézi el, hogy őszül a haja. Hiszen vannak ennél sokkal fontosabb dolgok.
Van, akin meglátszik a kor
Míg az életszeretet nagyon, egy valami még véletlenül sem olvasható le Vittorio arcáról: az, hogy nemrég a 79. születésnapját ünnepelte. A hatvanasok közül is sokan tapsikolnának az örömtől, ha ilyen jó formában lennének, sőt a majdnem ötvenéves Lamborghini Miurájának is vannak már gondjai a korral. Még úgy is, hogy a sárga SV valójában az utolsó elkészült példányok egyike, a modell gyártását 1972-ben fejezték be.
Ha egyébként Vittoriót kérdezik, a Miuráról valami olyasmit mondana, hogy nem egyszerűen sportkocsi, hanem a Lamborghini történetének valaha volt egyik legnagyszerűbb alkotása, amivel nem is téved nagyot, hiszen a mindössze 1,05 méter magas kétüléses saját korának messze legijesztőbb autója volt. SV-ként 280 km/h-s sebességre volt képes, bár tulajdonosának homályos emlékei szerint egyszer a 296 km/h-t is megfutotta.Az országút a legjobb tesztpálya
Vittorio már akkor közelebbi ismeretséget kötött a Miurával, amikor még csak az első kísérleti járművekkel furikáztak a környéken a tesztpilóták, az ő kávézója előtt is gyakran meg-megállva. A derék tesztelők akkoriban becsületbeli ügynek tartották, hogy néha a vendéglátójukat is elvigyék egy körre – az ilyesmi ma már elképzelhetetlen. Valószínűleg minden egyes gyári pilótának több száz oldalas titoktartási szerződést kell aláírnia, amely egészen biztosan kitér arra is, hogy egy ilyen kalandnak súlyos következményei lehetnek. “Akkoriban rendszeresen jártak erre a fiúk, mert az utak mifelénk csodálatosak” – mondja a büszkeségtől sugárzó arccal az egykori profi kerékpáros Vittorio.
Ami azt illeti, egy kis sugárzás a Miura felől is érkezik, ami nemcsak a színének, hanem annak is köszönhető, hogy a fényszórói éppen világítanak. Nagyon jó lett volna, ha a reggeli szürkületben csinálja ezt, akkor persze megmakacsolta magát az elektronika. Még szerencse, hogy a lényeg olyan megbízhatóan működik, mint Vittorio kávéfőzőgépe: a keresztben beépített, 385 lóerős V12-es.
Az egyik ritkaság, a másik tömegmodell
Pár évtizede minden autórajongó térdre borult a motor előtt, a fejlődés elől azonban természetesen a Lamborghini sem menekült el. A Huracán hátuljában így már hosszában beépített motor lapul, amely a Miuráéval ellentétben “csak” tízhengeres, de így is 610 lóerős. A Miurában nemcsak az a csodálatos, hogy verhetetlen gyorsulásbajnokként írta be magát a történelemkönyvekbe, szörnyetegként, amely röhögve bírja a nyolcezres fordulatszámot, hanem az is, hogy nagyon ritka: mindössze 474 példány készült belőle.

Egy képaláírásba nehéz lenne belezsúfolni, hogy mennyiféle lehetőséget kínálnak a Huracán kezelőszervei
A koponyában bömböl
Mintha a Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyegén állnánk, tucatszámra készülnek a fotók a Miuráról és a Huracánról egyaránt, közben alig győzzük visszautasítani a kedves és őszinte kávémeghívásokat. Nagyon úgy tűnik, hogy mindenki a részese akar lenni ennek a nem hétköznapi eseménynek. Csak a Miura-vezetők élhetik át ugyanakkor azt az élményt, hogy a fejüktől centikre dübörög egy V12-es motor.
Ha csak egy kicsivel előrébb tolták volna a dühöngő négyliterest, akár össze is olvadhatna a vezető és utasa testével, ami egy-egy keményebb féktávon meg is történne, ha nem csavaroztak volna életmentő plexit az ülések és a motor közé.
Hidegen is rögtön ugrik
A Huracán 5,2 literes motorja valamivel messzebb ül ugyan, de aggodalomra semmi ok, ez nem megy semminek a rovására. Távolság ide vagy oda, a beindítását kísérő ordítást nem csak a kormány mögött hallani kristálytisztán, arra valószínűleg még az angyalok is ijedten szaladnak össze odafönt. Pár pillanattal később újra nyugalom köszönt a tájra, a mechanikus surrogásokkal és zörejekkel kísért üresjárat már leheletfinom. Visszafogottság, szemérmesség? Ilyesmit nem programoztak a motorba: terhelés alatt kitartóan, nagy hangerővel üvölt, hörög és csattog, ami azért kevésbé meglepő annál a ténynél, hogy még hidegen is azonnal, rángatásmentesen ugrik.

Ránézésre is a Huracán motorja a modernebb, a Miuráé a karburátorral és a beépítési móddal nosztalgiát ébreszt
Vezetéstámogatás? Az meg mi?
Asszisztensrendszerek? Hogyne, vannak: önzáró differenciálmű, 215/70 R15-ös gumik elöl, és 255/60-asok hátul. Ja, és ott van még a minden helyzetben precíz kormányzás. A Miura morcosan kel életre, a tizenkét henger és a 24 szelep fenyegetően morog, ahogy a jobb láb a gázpedálra simul, de jobb helyeken az ilyen hangoktól nem megijednek, hanem reflexből beállítják csengőhangnak. Vajon ez is az extra szériából való? A kérdés azért merülhet fel, mert Bob Wallace, az olasz márka Miura-korszakban dolgozó tesztpilótája egyszer őszintén bevallotta, hogy a sajtónak preparált, különösen erős motorral szerelt példányokat adtak ki, amelyek így értelemszerűen sokkal jobb teljesítményre voltak képesek, mint az átlagos modellek.

A Huracán hátuljában így már hosszában beépített motor lapul, amely a Miuráéval ellentétben “csak” tízhengeres, de így is 610 lóerős
Egyszerű kezelni, mint egy CD-lejátszót
A Huracánban elektronika gondoskodik a megfelelő fokozat kiválasztásáról, a hétfokozatú, duplakuplungos szerkezetre nem is lehet panasz. Gyorsan, rángatásmentesen vált, bezzeg a Miura ötfokozatú kézi váltójának már megvannak a maga nyűgjei. A váltások olykor döcögősek, a szinkronizáció nem az igazi, különösen a kettessel vannak gondok. A Huracán közben némi rotyogással és bugyburékolással fűszerezett V10-es üvöltéssel veri fel az utat szegélyező erdők csendjét, és szerencsére kiderül róla, hogy nem sokkal nehezebb kezelni, mint egy CD-lejátszót. Egy tekerés itt, egy gombnyomás ott, és a kormány mögötti színes kijelzőn máris egy rakás kiegészítő információ jelenik meg az aktuális tempó és fordulatszám mellett. Beállítható, hogyan váltson sebességet az autó, és persze több hajtási mód, futóműbeállítás és menetstabilizáló-érzékenység közül lehet választani. Versenypályán, Corsa módba kapcsolva a Huracán semleges és enyhén túlkormányzott jelleg között finoman egyensúlyozva lő ki a kanyarokból, amelyekbe néhány pillanattal korábban még minimális bekormányzással esett be.

Mintha a Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyegén állnánk, tucatszámra készülnek a fotók a Miuráról és a Huracánról
Ennyi is bőven elég
És ez a Huracán “csak” egy belépőmodell, amelynek deklaráltan nem is kell azt tudnia, mint komolyabb és drágább testvéreinek, bátran vehették barátságosabbra a figurát a mérnökök. Hozzá képest a kis Lambo sem lassú, sőt, valójában olyan gyors, amit még Olaszországban sem tolerálnak a közutakon.
Esetleg a Mille Miglia keretében lehetne meghajtani komolyabban a vasat, mert a híres oldtimer-versenyen még a rendőrök is lazábban szokták értelmezni a szabályokat. “Az idén a Mille elkerül minket, az utóbbi hatvan évben először” – mondja lemondóan Vittorio fia, Claudio, aki a nagyobb nyomaték kedvéért erősen csóválja a fejét, és két kezét is kitárja az ég felé. Tudják, olyan tipikus olaszosan.