2012.02.11. 07:00

Szöveg: Csepreghy Dániel

Kép: szintén

3 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Játékkiállítás nagyoknak - Első futam

International Toy Fair Nürnberg

Kulcsszavak: toyfair, nürnberg, 1:43, 1:18, kiállítás, modellek
Idén 63. alkalommal nyitott meg a Nürnbergi Játékkiállítás. Ezt a rendezvényt nevezhetjük akár a modellgyűjtők Genfjének is. Már hetek óta figyeltem a gyártók újdonságait és nagyon bíztam benne, hogy itt végre élőben is láthatom ezeket.

Hát ez itt meg micsoda?

Kedves Olvasó! Ebben a rovatban Csepreghy Dániel, a modellautók nagy ismerője mesél a gyűjtögető életmód szépségeiről, elárulja, mi tesz igazán érdekessé egy-egy modellt, illetve miből és hogyan építhetünk méltó környezetet kisautónk köré. Mindezt szigorúan 1:18-ban. Kivéve, amikor nem. :)

Bolygóközi volt az érdeklődés, jöttek a fura fazonok különböző rendszerekből

Már a vásár megközelítésekor tapasztalható volt a profizmus, amelyet első sorban ott mérhettünk, hogy sehol sem akasztott meg forgalmi dugó. Szervezettség magas fokon. A parkolás majd a bejutás abszolút nem jelentett gondot a világ minden részéről idesereglő üzletemberek között.

Picit el is gondolkodtam, vajon jó helyen járok én? A hazai kiállításokat alapul véve prospektusgyűjtő gyerekek és nagymamák hadára számítottam, ezzel szemben minőségi öltönyök cikáztak ide-oda prospektusokkal tömött, gurulós kis bőröndökkel az egyik tárgyalóasztaltól a másikig. Ahogy a belépéskor azonnal tapasztaltam, itt nem csak a játékokról, hanem kőkemény üzletről szól minden. Az ismertebb, nagyobb gyártók még 1:1-es autókat is hoztak.

Fölfedeztünk nem csak nekünk új, hanem a modellkészítők sorába újonnan csatlakozó gyártókat is. Ők is bizonyára nagy reményekkel érkeztek és bízom benne, hogy a későbbiekben is színesítik, gazdagítják a palettát. Róluk sem feledkezünk meg, majd visszatérünk rájuk. De kezdjük a sort az ismertebbekkel.

Kyosho
A csúcsminőségű RC-modelleiről is híres japán gyártó standján három elhízott vitrinben mutatta meg néhány újdonságát és régiségét. Például az ActiveHybrid 7-est és X6-ost már hurcolják egy ideje vásárról vásárra, de kereskedelmi forgalomba még nem került. Ezek a modellek talán már egyedül is idetaláltak volna, és tán megérjük, hogy egyszer vásárolhatunk belőle. Reményeink szerint az itt bemutatott Rolls-Royce Phantom munkapéldányából gyorsabban készítenek majd eladható terméket és azt piacra is dobják, ahogyan a Ghost-ot is. Az alvilág krémjének feltehetően a mattfekete, frissített Audi Q7 lesz a választása, amelynél már csak az ablakokat kell lesötétíteni. Viszont nagy öröm, hogy tényleges, ropogós újdonságot is látni itt, például az új VW Beetle és Touareg személyében.
Emellett a Kyosho 1:43-as méretarányban sem tétlenkedik, sorra jönnek ki a klasszikus és modern japán gépek.

Van még mit csiszolni az összeszerelés minőségén

Model Icons & Paragon

A viszonylag új gyártók egyelőre nem rendelkeznek túl nagy választékkal, viszont úgy tűnik, hogy próbálnak odafigyelni a minőségre. Elvégre nem a játék, hanem a modell kategóriát célozzák meg termékeikkel. Bizonyíték erre az általuk csodálatosan kivitelezett és több változatban is kiadott Jaguar Mark 2, amelyet korábban a Bburago-Maisto is elkészített. Emellett még három klasszikus angol autón dolgoznak. A Paragon nyerte meg magának az új BMW M5-öst és az F20 kódjelű 1-est is.

Minichamps

A néha minőségi ingadozással küzdő gyártó - érthetetlen és nem ideillő módon - senkit, semmilyen körülmények között nem volt hajlandó beengedni a standjára. Vajon arra számított, hogy a kiállított F1-es autó majd eltereli a kíváncsi gyűjtők figyelmét?
Szerencsére volt egy vitrin, amin keresztül be lehetett látni, így sikerült lefotózni például a cseppet sem diszkrét színvilágú Bentley Mulsanne-t. Emellett kiállították a Ford Focus RS-t, az új ML-Mercit és az is biztosnak mondható, hogy az SLS kínálatban tényleg jelennek meg új színek.

Természetesen nincs vége a történetnek, akadnak még gyártók szép számmal, akik képviseltették magukat a vásárban, például Autoart, Norev, Norscot, Schuco. Rájuk is sort kerítünk következő cikkünkben.

A korábbi modellautós cikkekért nem kell messzire menni, elég erre a linkre kattintani.

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

3 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 3, összesen: 3)

kleroo - 2012.02.13   18:46

Nagyon szépen köszönöm, megtaláltam

HunMarillion - 2012.02.12   07:29

A keresett kisautót a Welly gyártja. Nagy valószínűséggel a Budapest, XIII. Victor Hugo u. 24/b. címen kapható is. www.automodellszalon.hu

kleroo - 2012.02.11   19:41

Nem tudja valaki,hogy MO-on hol lehet igényes,minőségi VW Karmann Ghia modellt 1:24 vagy 1:18 méretben kapni?

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

A törpeautók értelme

450-500 ezer a beugró egy már megbízható, jól működő öregecskedő mopedautóhoz

Bár tesztre hoztam el a picike műanyag-félautót, a forgalmazóval folytatott beszélgetés után rájöttem: ez a téma nem arról szól, hogy egy mopedautó mennyire ...

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Gumigyilkos ünnep a hátsó udvarban Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó