KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK
A
Honda Insight fogyasztása
talán nem a legszebb, ha
hibridként kérjük rajta számon, de árban, és ahogy az EuroNCAP tesztjén kiderült, a biztonság terén is nagyon komoly
ellenfele a Toyota Priusnak.
A frontális ütközésnél a tesztbábuk testének nagy része jó minősítéssel végzett, és a lábak védelme is a megfelelő címkét érte el. Az oldalirányú tesztnél a korlátos változatban szintén nem volt panasz, azonban a nagyobb terhelést jelentő oszloptesztnél a mellkast már a kívánatosnál nagyobb erőhatás érte. Az Insight a hátulról érkező becsapódások következtében előforduló ostorcsapásos nyaksérülések megelőzésében is jól szerepelt, ami egyébként ritka. A felnőttek védelmét az EuroNCAP szakemberei 90 százalékra értékelték, nagyon meggyőző.
A gyermekeket szimuláló bábuk eredményei is mind megfelelőek voltak az ütköztetéseknél, és a tesztelők elégedettek voltak a bekapcsolva felejtett első utasoldali légzsák oda beszerelt gyermekülésre jelentett veszélyére való figyelmeztetéssel is, azonban a biztonsági eszköz állapotjelzését már nem találták egyértelműnek, így az eredmény összesen 74 százalék lett.
A Honda hibridje még az egyébként az átlagból kiemelkedő Priusnál is jobban vigyáz az esetleg elütött gyalogosokra, a lökhárító maximális pontot ért el, és a motorháztető felületének túlnyomó része is megfelelően puha volt, jó minősítést kapott. A gyalogosvédelem tekintetében az Insight igen kiválóan, 76 százalékra vizsgázott.
 A felnőttvédelemre 90 százalékot kapott
|
Bár nem minden modellváltozatban lesz szériafelszerelés, az EuroNCAP kritériumának már megfelelő arányban szerepel majd a piacra kerülő Insightokban az elektronikus menetstabilizáló (ESC), amely az idei évtől elengedhetetlen feltétele az ötcsillagos minősítésnek. Az ESC-re járó pontok mellett a biztonságiöv-emlékeztetők is megkapták a maguk pontjait, a teszteken szintén értékelt sebességkorlátozó viszont hiányzott a Hondából. A biztonsági felszerelésekre így az autó 86 százalékos értékelést kapott.
Honda Insight
|
| Felnőttutas-biztonság | 90%
|
| Gyermekutas-biztonság | 74% |
| Gyalogosvédelem | 76%
|
Biztonsági segédeszközök
| 86% |
| Összeredmény | * * * * *
|