2010.03.16. 09:00

Szöveg: Horváth Zsolt

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Hibrid és villanyautókkal bővít az Audi

Kulcsszavak: zöld, villanyautó, hibrid, Audi
Hamarosan több új hibrid és elektromos autó jelenik meg az Audi kínálatában - ezt Michel Dick, az Audi műszaki fejlesztésekért felelős igazgatósági tagja mondta el egy interjúban. Az Audi A6 következő generációs modelljéből full hibird, azaz tisztán elektromos motorokkal is közlekedni képes kivitelt készítenek.

A kínálat 3 százaléka elektromos lesz

A 2012-re elkészülő A6 nem az első hibrid Audi lesz, azt megelőzi majd a hónap elején Genfben kiállított A8 Hybrid széria változata, illetve a hamarosan bemutatkozó Q5 Hybrid is. Ugyanakkor az Audi 2020-ra 30 százalékkal akarja növelni belsőégésű motorjai hatásfokát, miközben a modellkínálat három százaléka elektromos lesz.

Ahogy a hibridek esetében, a villanyautóknál is többféle modellben gondolkodik az Audi, így egy megfelelő utónévre is szükségük van: "Az e-tron név komoly szerepet fog játszani. Mint ahogy a quattro az összkerékhajtás szinonimája, az e-tron lesz az Audi márkája az elektromos mobilitáshoz" - árulta el Rupert Stadler az Audi elsőszámú vezetője.

Persze nem egyből készül sokféle villanyautó az Audinál. Elsőként egy nagy teljesítményű, prémiummodellen jelenik meg az e-tron felirat, vagyis a trend pont ellentétje a BMW terveinek, amely inkább egy új városi kisautóval vezeti be a villanyautózás fogalmát a kínálatába.

Piacvezető akar lenni a VW-csoport

Nem az Audi az egyetlen márka a Volkswagen-csoporton belül, amely a villanyautókkal foglalkozik, a SEAT is bejelentette, hogy megvalósítja a Genfben kiállított elektromos tanulmányukat. A Volkswagennél már rendelhető az új Touareg hibrid kivitele, míg jövőre 500 villanymotoros Golf kezdi meg tesztjeit. Elektromosként érkezik az Up miniautó, de 2013-ra elkészül az E-Golf, az E-Jetta. A Porschénél a Cayenne hibrid már létezik, de ilyen hajtás kerül új sportkocsijukba, a 918 Spyderbe is.

A márkák munkájára nagy szükség van, hiszen a VW-csoport azt tervezi, hogy 2018-ra az első számú hibrid és elektromos autógyártó lesz.

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

1 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 1, összesen: 1)

Kiiso - 2010.03.16   11:51

Nem hogy utolérni, de felzárkózni nem lesz egyszerű a Toyotához...

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés

Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gy?jteményemb?l sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...