2010.08.27. 15:00

Szöveg: Földes Attila

Kép: szintén

12 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Zuk végveszélyben!

Tűz- és tolvajveszély Óbudán

Kulcsszavak: Zuk
Egy vödör homok és pár pillepalack elég a világ megmentéséhez

A vezess- Zukja nem mindennapi járgány. Kényelmes, gyors, erős, többé-kevésbé takarékos autókat kapunk az importőröktől eleget, így nekünk valami teljesen más kellett. Valami kénköves bűzt árasztó, elátkozott romhalmaz. Így aztán vettünk egy nyugdíjba küldött, kiszolgált tűzoltó Zuk-ot. Szép piros, amire lehet festeni is, jó költöztetésre, és a kedves olvasóink is örömmel hajtották a legutóbbi író-olvasó találkozón.

Most azonban veszélyben van a bőre. Múlt éjjel egy jó szimatú, és a benzinszagtól nyugtalanná váló állampolgár hívta fel a hatóságot, hogy az Árpád fejedelem útján ömlik a gázolaj egy kisteherautóból. Részletkérdés, hogy benzin volt az - Zuk nem igazán készült dízelmotorral -, de sebaj. Persze az ömlik is költői túlzás, hiszen gazdasági okokból alig egy liternyi benzin lötyögött csupán a nemrég megrepedt, majd látszólag sikeresen megműtött tank alján.
A tűzoltók vigyáztak a kocsira, amíg meg nem érkeztünk


Így reggel gyorsan kocsiba ültünk, és elmentünk megmenteni a jószágot. Mikor megérkeztünk, szomorú látvány várt minket. Nem a két tűzoltó miatt ment el a jókedvünk, akik egy vödör homokkal és egy pillepalackból eszkábált tölcséres üzemanyagcsapdával fogták fel a csepegő benzint, hanem a törött tükörtől és a felnyitott kabintól, szétbarmolt tárolórekesztől.

A gyors leltár után szerencsére minden megvolt, de akkor is rossz érzés, amikor valaki olyan kotorászik az ember kocsijában, akinek egyáltalán semmi keresnivalója nincs ott. Sok kár nem történt, de megrohadhatna minden olyan figura, aki úgy érzi, más javaira van szüksége. Milyen dolog már, egy öreg, rozzant Zukot felnyomni? El sem tudjuk képzelni, mit keresett benne.
Visszatérve a benzinbajra, a papírmunka elvégzése után elbúcsúztunk a tűzoltóktól - javaslatukra hátrahagytuk a homokot, szerintük jó helyen van az - majd szép komótosan felvontattuk szerencsétlent a szerkesztőségi parkolóba. Azóta ott pihen, várja az újabb tankragasztást. Vagy az új üzemanyagtartályt.

Tényleg, nem tudnak valahol egy eladó Zuk-tankot?

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

12 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 12)

tarjáni - 2010.08.31   11:24

"Retroautók" sorozat mai száma a vezesshu-nak kötelező darab!
Zuk van benne.
Igaz barna, de majd átfestitek :-))

rasn79 - 2010.08.28   15:37

ez még 3 sevességes volt, vagy az másik csoda volt (pl nysa)
maga idejükben jók voltak ezek, főként a kis pénzért itt keleteurópában! hol voltak még a transporterek, meg transitok? (nem nálunk)
:)))

Ragnotti - 2010.08.27   23:09

És hogy került oda? Feltörték és el is vitték, amíg volt benne benzin? Amúgy biztos a plazmatévés playstationt keresték benne, amit még az elején ígértetek :)

cork77 - 2010.08.27   22:22

Hát ezért álldogált oly árván ott!

apaarpi - 2010.08.27   20:58

Tényleg szar, mint számomra később kiderült, pl. a kormány sem gyárilag ilyen, hogy gyakorlatilag csak holtjátéka van, találkoztam olyan példánnyal, amié adott szinten tökéletes.

További 7 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés

Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gy?jteményemb?l sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Gumigyilkos ünnep a hátsó udvarban Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó