Elég egy rossz nap, a szokásosnál nagyobb dugó, tikkasztó hőség és dekoncentráció, hogy hátulról rácsússzunk valakire. Vagy akár káromkodjunk egy jót, anyázva eresszük ki a fáradt gőzt. Mindennapos eset. 2002 késő tavaszán is egy átlagos közúti szóváltás végződött tragikus végkimenetellel. Az idős sportlövő megelégelte a kamionos lökdösődését és a piros lámpánál célzott majd lőtt, kíméletlen pontossággal.

Szerencsére nem kell halálos fegyverektől tartva autózni az ország útjain. Az agresszió viszont kétség kívül jelen van, minden nap, minden egyes csendben elmorzsolt anyázásban, ínszakadásig nyomott dudaszóban.

Az okokat keressük, botcsinálta agykurkászás következik...

Dunát lehetne rekeszteni a témát vizsgáló tanulmányokkal. 1973 és 1994 között közel húsz átfogó vizsgálattal próbálták megfejteni miért leszünk vadak a volán mögött. De mikor is mutatjuk a "Road Rage" azaz a volán mögötti vadság tünetegyüttesét?

1. Extrém idegesség, erőszakos gondolatok, harag a közlekedési nehézségekkel szemben.
2. Ördög a bal vállon, aki mindenkit meg akar büntetni, aki kiváltója lehet ezeknek a nehézségeknek.

Hörögve, vörös fejjel szitkozódva, magyarán. Innen már csak egy ugrás az autózz blog  vezérfonala, az úton garázdálkodó vadbarom, aki leszorít, köpköd, dobálózik és a család kiirtásával fenyeget. A jelenséget ismerjük, szerintem sokan saját bőrünkön is tapasztaltuk, már csak az örök kérdés maradt: miért?

A.R. Hauber közel ezer vezető reakcióját figyelte meg, miközben egy közeledő autó előtt a zebrán gyalogos haladt át egy jelzőlámpa nélküli kereszteződésben. Amikor a gyalogos nem állt meg, a káromkodást, dühös mozdulatokat, kürthasználatot minősítette vad viselkedésnek. A sofőrök 25%-a viselkedett így, köztük is kiemelkedően a fiatal férfiak. Illetve a gyalogosok neme is érdekes eredményt adott, a férfi járókelő sokkal magasabb arányban váltott ki dühös viselkedést, mint hölgy társaik.

Érdekes adatok, és van még kazalnyi ilyen százalék ami mint fűszer kerülhet a volán mögötti őrület receptjébe.

A legfontosabbak mégis kézenfekvőek. Az életben lenyelt stressz, nehézségek kerülnek ilyenkor felszínre. Az autó zárt közeg, biztonságban vagyunk, a saját tulajdonunkban, a saját territóriumunkban ülünk, ahol mi vagyunk az urak. Így ebben a megváltozott közegben az értékítélet is torzul, másképp élik meg a felelősség súlyát, és akár támadólag is felléphetnek a kiborult autósok. A társadalmi szerepekben, vagy a magánéletben frusztrált emberek használják fegyverként gépüket, így erősítve önértékelésüket. Sokan autójukban látják sikerességük mércéjét, amit minden adandó alkalommal meg is mutatnak a közlekedés többi résztvevőjének. Ezt is tapasztaljuk, az erősebb kutya elvén buszsávban tolongó, jobbról előző ámokfutók kimutathatóan nagyobb számban presztízsautókban ülnek.


Valamint a felénk sugárzott kultúra sem elhanyagolható részt szakít a tortából. Autós üldözéseken nőttünk fel, együtt ugrattunk Hazárd megye lordjaival, üldöztük a gonoszt K.I.T.T-el, és nincs az a fiatal srác, akiben nem merülne fel a gondolat, "ezt én is kipróbálom".

Lassan összeáll a recept, egy tikkasztó napon a zebrán szabálytalanul áthaladó gyalogos előtt tízmillás német autóval, csikorgó gumikkal fékező, frusztrált fiatal férfi az ideális gyilkos. Félretéve a viccet, az okok ismertek, a megoldás kérdéses. Mert mindenki egyénileg tudja csak felmérni, mennyire megy fel benne a pumpa. Amit be kell látni, és tenni is kell a változásért (például néhány jógagyakorlattal:), de még rákszűrésre se megyünk el, nem hogy ilyenekkel foglalkozzunk.

A mi kis nyugati Balkánunkban felmerülhet ezzel kapcsolatban a jogosítványhoz jutás szigorítása is. Igaz a közelmúlt rendőri intézkedései előrelépést hoztak a balesetmegelőzés terén, mégis üdvös lenne valamivel nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy mindenki tudatában legyen, mekkora felelősség a rózsaszín plasztikkártya birtoklása.

^{források:
_{http://www.pszichologia.hu
http://www.police.hu
http://www.drivers.com}}