2010.07.28. 16:00

Szöveg: Floyd

Oszd meg ezt a cikket:

Kanyarok, garantált erekcióval

A világ leghíresebb fordulói egy csokorban

Ha az autók iránti fanatikus rajongást vallásként kezeljük, akkor kellenek szent helyek, ahova lehet zarándokolni ész nélkül, megérkezni földet, port csókolni, majd venni valami bóvlit, a nap végén pedig pityókásan hazatérni.

Kézenfekvő, hogy a versenypályákra gondoljunk.

De ahogy a sixtusi-kápolnát sem említjük egy lapon Alsóröcsöge kis templomával, úgy Spa-Francoschamp sem Euroring. Ezért most kis kutatás után szeretnék egy csokor kanyart bemutatni a kedves olvasóknak. Azokat a fordulókat, amiket még a versenyzők is legendás tisztelettel öveznek. 

Corkscrew


Az Egyesült Államokból indulunk. Laguna Seca az északi félteke zöld pokla. Azzal a kivétellel, hogy itt egy fia erdőt sem találunk. Viszont az amerikai autókedvelőknek legalább annyira kegyhely mint a Nürburgring. Itt nem hül ki az aszfalt egész évben, és nem csak a kaliforniai időjárás miatt. Rendszersek a versenyek, MotoGP, formula autók és az amerikai Le Mans széria koptatja itt a gumikat. Üljön motoron, vagy a volán mögött itt mindenkinek egy kanyar miatt izzad a tenyere, és ver hevesebben a szíve, ez a Corkscrew, azaz dugóhúzó.

Nem véletlen a repülős hasonlat, a hivatalosan 8-8A jelű kanyarban tényleg csak repülve lehet gyorsan menni. Hihetetlen liftezést él itt át a versenyző, ez nem beláthatatlan ív, hanem egyszerű szakadék, ahova le kell esni minden körben. Csak az tud itt jó időt menni, aki vakmerőbb mint Rambo és Chuck Norris együttvéve. 18 méteres szintkülönbségen kell átugratni a kanyar kijáratáig. Ezt természetesen érzékeltetni alig lehet, át kell élni! Mindenesetre ha a Le Mans Series versenyzők helyébe képzeljük magunkat, akik hat órán keresztül köröznek itt, alkalmanként vaksötétben, talán a mi tenyerünk is izzadni kezd.
Karussel

A zöld pokol kanyarjai közül nehéz kiemelni bármelyiket is. De ismertség szerint a Karussel a befutó. Egy több mint 180 fokos visszafordító, veszettül döntve, mára ikonikussá vált pocsék tapadású betonborítással. De ha Rudolf Caracciola nyomdokain akarunk haladni, be kell vállalni ezt a kis rázkódást. Itt is zajlik hivatalos verseny néhanapján, sőt az egyik legnehezebb 24 órás futam kerül itt megrendezésre. Valamint ez a kanyar a kedvenc leshelye, az autóipari paparazzóknak, a relatíve lassú kanyarban minden oldalról megmutatják magukat a prototípusok.
Eau Rouge

Az egész belga pálya nevezhető a száguldás metamfetaminjának, de az igazi löketet a fentebb említett kanyar adja. Lecke az űrtechnikának, ahogy a Toyota versenyigazgatója Pascal Vasselon említi: "Ami mindig is lenyűgöző marad az Eau Rouge-ban, az a versenyautót érő terhelések és erőhatások. A felfüggesztéseket például, pont emiatt, mindig ennek a kanyarnak a szélsőséges paramétereihez igazítjuk, ez a referencia pontunk." Hogy ez nem mindig sikerül?Az alábbi videó a bizonyíték:

Milyen érzés? Sejtésem sincs. De szerencsére akad pár ember, aki elmeséli, milyen érzés csíkot húzni a nomex alsóba, F-1-es pilóták vallanak a belga hullámvasútról:

"A bal után vakon fordulsz be jobbra, mert egy pillanatra köd ereszkedik a szemedre, elveszíted a látásod. A kanyar túl szűk ahhoz a sebességhez, amelyekre a mi autóink képesek, de mivel a kijáratnál a pálya hegynek felfelé folytatódik, az autók képesek ezzel a hatalmas sebességgel is az úton maradni. Egyszerűen csak kapaszkodsz a kormányba, és reménykedsz abban, hogy minden rendben lesz. Harc a túlélésért. Fantasztikus!"
-Jacques Villeneuve


"Őrületes erők hatnak rád, és lefelé rángatnak, amint haladsz a lejtőn. Abban a kanyarban olyan vagy, mint egy ágyúgolyó. Olyan hihetetlen erők érvényesülnek, hogy az autók kitörnek, a kerekek részben felemelkednek az aszfaltról."

-Gerhard Berger


"Ez a színtiszta szenvedély. Nincsenek szavak, amelyekkel leírható ez az érzés."

-Michael Schumacher
 

SZPONZORÁLT HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
 

Adatok, tesztek, F1, autópiac a vezess.hu-n!

Mennyit megy?

Válaszd ki a kedvenc márkád:

A vezess katalógusa 25 évre visszamenőleg mindent tud az autókról!

Melyik autóról akarod megtudni az igazat?


Tesztek új és használt autókról!

F1 fan vagy?

Válaszd ki kedvenc csapatodat:

Győzelmek és kudarcok, gépek és emberek. Tovább a Forma-1-re

Autót vennél?

Írd be, mennyit adnál érte:

 Ft
+/- 10%

Eladó autók között böngészhetsz!

Eladnád az autódat?

Írd be, mennyit akarsz kapni érte:

 Ft

Nem tudod, mennyit érhet az autód?
Nézz körül az Autókeresőn!

Megbüntettek, de csak tízezerre

Helyszíni bírsággal a közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése tízezer forintba került, feljelentéssel harmincezer lenne. Vagy inkább ötven?

Jobbra kanyarodó sávból szabálytalanul elkanyarodtam balra. Tízezer forint lett a vége, meg egy olyan beszélgetés a rendőrrel, aminek nyilvánosan vonom ...

Szavazás

Az Ön tapasztalatai szerint a közlekedési rendőrök:

Az Ön tapasztalatai szerint a közlekedési rendőrök:

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTŐIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértő

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Orgoványi Krisztián
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
    e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

Vásárolj olcsóbban

TV-k
akár 20 000 Ft-ért
Autós hangszórók
akár 3 500 Ft-ért
Mobiltelefonok
akár 8 000 Ft-ért
GPS készülékek
akár 19 000 Ft-ért
Autós mélynyomók
akár 14 000 Ft-ért
 

VIDEÓAJÁNLÓ

Autósok, akik vajon miben ülnek Rendőrautók közlekedése Trabant vs. Lamborghini Öngyilkos eszköz biztonsági öv helyett Demonstráció a fal ellen
Csatornafedél HYUNDAI SONATA Michelisz Norbi a rajtrácson A Volvo nemöl gyalogost

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

Admin, közérdekű dolgok

1750 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:59) v_BERKA 2004. 10. 06

VW-pártiság

11370 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:00) v_music 2004. 01. 11

Tarjáni Privát Topic

2783 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:14) v_BERKA 2005. 11. 08

Fiesta ST vs Swift Sport

4113 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:09) tarjáni 2007. 09. 07

Vezess.hu-Tesztek

11804 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:07) v_daci 2005. 03. 08

Fórumtársak,rendezzünk autós összejövetelt!

11863 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:08) Xtrem 2003. 05. 03

Chat

7761 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:07) v_gabe 2005. 04. 07

Vezetés

19927 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (22:15) tarjáni 2003. 10. 28

Trabant 1.1

1364 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (16:31) vezess-admin 2003. 10. 06

SUVok értelmetlen autók?

9375 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (11:08) v_daci 2005. 01. 18
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

dr. Orgoványi Krisztián ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó

Az első harmincezer. Mármint kilométer.

Bár csak 18 éves vagyok, elég régóta az autó, mint fogalom a mindenem.

Városba szánva - Suzuki Splash 1.0 Glx AC

Aki az autózást szereti, feltétlenül keressen alkalmat egyszer az életben, hogy egy ilyen páncélhintóban suhanjon.

Olvasói teszt: Mercedes-Benz W124