Ha az autók iránti fanatikus rajongást vallásként kezeljük, akkor kellenek szent helyek, ahova lehet zarándokolni ész nélkül, megérkezni földet, port csókolni, majd venni valami bóvlit, a nap végén pedig pityókásan hazatérni.

Kézenfekvő, hogy a versenypályákra gondoljunk.

De ahogy a sixtusi-kápolnát sem említjük egy lapon Alsóröcsöge kis templomával, úgy Spa-Francoschamp sem Euroring. Ezért most kis kutatás után szeretnék egy csokor kanyart bemutatni a kedves olvasóknak. Azokat a fordulókat, amiket még a versenyzők is legendás tisztelettel öveznek. 

Corkscrew

Az Egyesült Államokból indulunk. Laguna Seca az északi félteke zöld pokla. Azzal a kivétellel, hogy itt egy fia erdőt sem találunk. Viszont az amerikai autókedvelőknek legalább annyira kegyhely mint a Nürburgring. Itt nem hül ki az aszfalt egész évben, és nem csak a kaliforniai időjárás miatt. Rendszersek a versenyek, MotoGP, formula autók és az amerikai Le Mans széria koptatja itt a gumikat. Üljön motoron, vagy a volán mögött itt mindenkinek egy kanyar miatt izzad a tenyere, és ver hevesebben a szíve, ez a Corkscrew, azaz dugóhúzó.

Nem véletlen a repülős hasonlat, a hivatalosan 8-8A jelű kanyarban tényleg csak repülve lehet gyorsan menni. Hihetetlen liftezést él itt át a versenyző, ez nem beláthatatlan ív, hanem egyszerű szakadék, ahova le kell esni minden körben. Csak az tud itt jó időt menni, aki vakmerőbb mint Rambo és Chuck Norris együttvéve. 18 méteres szintkülönbségen kell átugratni a kanyar kijáratáig. Ezt természetesen érzékeltetni alig lehet, át kell élni! Mindenesetre ha a Le Mans Series versenyzők helyébe képzeljük magunkat, akik hat órán keresztül köröznek itt, alkalmanként vaksötétben, talán a mi tenyerünk is izzadni kezd.
Karussel

A zöld pokol kanyarjai közül nehéz kiemelni bármelyiket is. De ismertség szerint a Karussel a befutó. Egy több mint 180 fokos visszafordító, veszettül döntve, mára ikonikussá vált pocsék tapadású betonborítással. De ha Rudolf Caracciola nyomdokain akarunk haladni, be kell vállalni ezt a kis rázkódást. Itt is zajlik hivatalos verseny néhanapján, sőt az egyik legnehezebb 24 órás futam kerül itt megrendezésre. Valamint ez a kanyar a kedvenc leshelye, az autóipari paparazzóknak, a relatíve lassú kanyarban minden oldalról megmutatják magukat a prototípusok.
Eau Rouge

Az egész belga pálya nevezhető a száguldás metamfetaminjának, de az igazi löketet a fentebb említett kanyar adja. Lecke az űrtechnikának, ahogy a Toyota versenyigazgatója Pascal Vasselon említi: "Ami mindig is lenyűgöző marad az Eau Rouge-ban, az a versenyautót érő terhelések és erőhatások. A felfüggesztéseket például, pont emiatt, mindig ennek a kanyarnak a szélsőséges paramétereihez igazítjuk, ez a referencia pontunk." Hogy ez nem mindig sikerül?Az alábbi videó a bizonyíték:

Milyen érzés? Sejtésem sincs. De szerencsére akad pár ember, aki elmeséli, milyen érzés csíkot húzni a nomex alsóba, F-1-es pilóták vallanak a belga hullámvasútról:

"A bal után vakon fordulsz be jobbra, mert egy pillanatra köd ereszkedik a szemedre, elveszíted a látásod. A kanyar túl szűk ahhoz a sebességhez, amelyekre a mi autóink képesek, de mivel a kijáratnál a pálya hegynek felfelé folytatódik, az autók képesek ezzel a hatalmas sebességgel is az úton maradni. Egyszerűen csak kapaszkodsz a kormányba, és reménykedsz abban, hogy minden rendben lesz. Harc a túlélésért. Fantasztikus!"

-Jacques Villeneuve

"Őrületes erők hatnak rád, és lefelé rángatnak, amint haladsz a lejtőn. Abban a kanyarban olyan vagy, mint egy ágyúgolyó. Olyan hihetetlen erők érvényesülnek, hogy az autók kitörnek, a kerekek részben felemelkednek az aszfaltról."

"Ez a színtiszta szenvedély. Nincsenek szavak, amelyekkel leírható ez az érzés."