2010.02.08. 19:45

Szöveg: Szörényi András

Oszd meg ezt a cikket:

Egy Suzukival is akadhat baj

Rövid az emelő az SX4-hez?

Kulcsszavak: kerékcsere, defekt, , emelés, gumi, Suzuki, SX4
Durrdefekt

Épp a szerkesztőségbe, kedves pajtásaimhoz tartottam a Suzuki SX4-gyel, amikor a bal első kerékkel egy hó alatti valamit találtam el. Nem adott fémes hangot, valószínűleg egy járdasziget széle lehetett.


A probléma gyökere

Alattomosan kiharapott egy ötvenfilléresnyi darabot a gumiból, pedig egyesben, a mély hóban araszolva mentem át rajta. Az autó a küszöb fölé érő hóban így is simán feljött a havas parkolóból kivezető emelkedőn, ahol meg tudtam állni kereket cserélni.

Volt némi rossz sejtésem, mert kerékőrrel addig nem találkoztam a kocsiban, de erre a tesztautókból notóriusan elkeveredő bizbaszra nem volt szükség. Az emelési pontot az emelő fejével megegyező mélyedés segít megtalálni a zéró műszaki érzékkel rendelkezőknek is.



Gyanúsan jól alakult

Nem fér fel a pótkerék

A kerékkulccsal könnyű volt jégtörőként az aszfaltig hatolni, hogy az emelő stabilan álljon, a kerékcsavarokat sem ész nélkül húzta meg a kedves ismeretlen, akinek áldassák a neve a nyomatékkulcs használatért.

Eddig minden gyanúsan jól alakult. Levettem a kereket és az addig ülőkének használt mankókerék felhelyezésével diadalittasan indulhattam is volna, ha a szükségpótkerék elfér az eredeti helyére.

Minden gyári, mégsem működött

Innen vitte föl, vagy onnan hozta le?

De nem ment fel. Az emelőt koppig betekertem, akkor sem. Kikapartam a havat a kerék alól, akkor sem. A gyári emelővel, legalábbis ezeken a 16 collos, 205/60 R16-os gumikkal és a 4x4-es SX4 hasmagasságával nem működött.

Ekkor hívtam telefonos segítséget, és rövid sütkérezés után a Vezess Futamhoz használt Splashsel befutottak a többiek. Útközben meggyőzték magukat, hogy mennyire dőre, kétbalkezes tökfilkó vagyok, ezt egy csaj is meg tudná oldani, majd széttárták a kezüket.

A másik emelő ment a lengőkar alá

A régi gumi kirúgta magát, azt már nem lehetett visszatenni, hogy az emelőt kikapva alátegyünk egy magasítót és magasba tekerjük az SX4-et. Pedig magasítás akadt volna, na nem deszka, mert egy lapkiadónál abból kevés forog, hanem egy adag fénymásolópapír.

Túlzás a 19 centi?

Végül a bal első lengőkart nyomtuk feljebb a Splash emelőjével, így felfért a mankókerék. Aztán leengedtük mindkét rombuszt, szárazra töröltük a havas kerékkulcsokat és elindultunk leadni az autót, maximum 80-nal, amit a virslikerékre a gyár engedélyez.

Jó helye van a kerékcsavaroknak

Valószínűleg azon hasalt el a gyári emelő, hogy a tesztelt SX4-nek centikkel nagyobb a hasmagassága, mint az alapverzióknak. Nálunk a 4x4-es modell járt, amely nem 16,5-17,5 centire, hanem 19 centire hordja a hasát a földtől, ami a terepes kirándulásokhoz vagy járdára állva is jól jön.

Ki, mit csinált volna?

Ha más is járt így SX-4gyel vagy más autóval, szóljon hozzá bátran! (A kommenteléshez be kell lépni jobb fent.) A barkácsszakköröktől pedig várjuk a tippeket, ki hogyan oldotta volna meg a dolgot, első körben az autóhoz gyárilag adott készlettel illetve más segédeszközökkel.

SZPONZORÁLT HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 15)

doGmAI - 2010.02.12   23:53

Mivel az én javaslatomat még nem láttam, leírom.
Amikor észleled, hogy nem emelt eleget az emel? (És már nem tudod visszatenni a kereket, mert kirúgta magát) akkor a levett kereket az autó alá teszed, és erre engeded vissza az autót. Ezek után az emel? alá készítesz domborzatot, az út szélén talált dolgokból, például abból a fél négyzetméter aszfaltból, ami a közeli kátyúból szakadt ki. Mehet ismét az emelés, és hajrá a kerékcserére. Azért ezt a dolgot én megismételném a mélygarázsban is. Szerintem az lehetett a zavaró a dologban, hogy mialatt emeltél, a hóba belesüppedt az emel?, míg a másik három kerék a havon, azaz magasabban állt. Tudom, visszavittétek a kocsit, de azért egy próbát esetleg megérhet.

a.szorenyi - 2010.02.11   11:34

Jó ötlet, de a defektes gumi addigra kirúgta magát és nem bírtam visszanyomni az agyra.

Gixxer78 - 2010.02.10   13:06

Mankókereket bárhova fel lehet tenni! Rá van írva mekkora maximális sebességig biztonságos. Amúgy a kresz is el?írja,hogy bármilyen m?szaki meghibásodás esetén csak a lakóhelyedig (nem több száz km.) vagy a legközelebbi javításra alkalmas helyig közlekedhetsz.
Mankókerékkel sem illik hetekig közlekedni!
Ha a mankókerék küls? körátmér?je megegyezik az autón lév? kerekek átmér?jével akkor miért rongálná az autó bármely részét? De ha a felni cserének köszönhet?en van is eltérés akkor sincs nagy baj mert pár tíz Km. alatt az autónak semmi baja nem lesz,csak akkor ha b...unk lecserélni és hetekig közlekedünk a mankókerékkel!

Gixxer78 - 2010.02.10   12:47

Ja!
Mivel kamionnal is voltam hasonló helyzetben!
Hiába volt nagy és er?s emel?m,hogy a rakott pótkocsit megemelje,nem fért alá azon a ponton ahol meglehetett emelni,így nem vártam a messiást,megállítottam egy kollégát kértem egy kisebb emel?t megemeltem annyira,hogy az enyém aláférjen és a kolléga mehetett tovább.
Szgk.val ha a telefonos segítségre sokat kell várni,megállítok egy autóst és segítséget kérek,nem rozsdásodok meg az út szélén.

Gixxer78 - 2010.02.10   12:35

Robcsek07!
Ha te kapsz egy els? defektet és csak mankókereked van az autóhoz,te neki állsz levenni a hátsókereket,hogy oda felrakd a mankókereket,és a hátulról levett kereket felrakod el?re,hogy tovább tudjál menni.Mindezt egy emel?vel!? Ezt csináld meg autópályán balos defekttel.A te logikád szerint akkor az ilyen autókba két pótkerék kell,egy el?re és egy hátra.
Amúgy én az autómban mindig tartok 2db 20-25cm hosszú deszkát,hogyha lazább talajon kell megemelnem az autót akkor sem vagyok gondban. És egy 50cm hosszú olyan csövet ami rámegy a kerékkulcsra toldásnak. Sokszor el?fordul,hogy rövid a kulcs és nem tudunk er?t kifejteni a megszorult csavarra,rosszabbik esetben a kerékkulcs eltekeredik. Ez mind elfér a pótkerék mellett és nem vagyunk gondban.

További 10 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
 

Adatok, tesztek, F1, autópiac a vezess.hu-n!

Mennyit megy?

Válaszd ki a kedvenc márkád:

A vezess katalógusa 25 évre visszamenőleg mindent tud az autókról!

Melyik autóról akarod megtudni az igazat?


Tesztek új és használt autókról!

F1 fan vagy?

Válaszd ki kedvenc csapatodat:

Győzelmek és kudarcok, gépek és emberek. Tovább a Forma-1-re

Autót vennél?

Írd be, mennyit adnál érte:

 Ft
+/- 10%

Eladó autók között böngészhetsz!

Eladnád az autódat?

Írd be, mennyit akarsz kapni érte:

 Ft

Nem tudod, mennyit érhet az autód?
Nézz körül az Autókeresőn!

Megbüntettek, de csak tízezerre

Helyszíni bírsággal a közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése tízezer forintba került, feljelentéssel harmincezer lenne. Vagy inkább ötven?

Jobbra kanyarodó sávból szabálytalanul elkanyarodtam balra. Tízezer forint lett a vége, meg egy olyan beszélgetés a rendőrrel, aminek nyilvánosan vonom ...

Szavazás

Az Ön tapasztalatai szerint a közlekedési rendőrök:

Az Ön tapasztalatai szerint a közlekedési rendőrök:

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTŐIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértő

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Orgoványi Krisztián
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
    e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

Vásárolj olcsóbban

GPS készülékek
akár 19 000 Ft-ért
Házimozi rendszerek
akár 18 000 Ft-ért
MP3 lejátszók
akár 5 000 Ft-ért
Autós DVD lejátszók
akár 30 000 Ft-ért
Digitális fényképezők
akár 15 000 Ft-ért
 

VIDEÓAJÁNLÓ

BMW X5 Autósok, akik vajon miben ülnek Rendőrautók közlekedése Trabant vs. Lamborghini Öngyilkos eszköz biztonsági öv helyett
Demonstráció a fal ellen Csatornafedél HYUNDAI SONATA Michelisz Norbi a rajtrácson

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

VW-pártiság

11373 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (13:17) v_music 2004. 01. 11

Tarjáni Privát Topic

2784 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (13:07) v_BERKA 2005. 11. 08

POLITIKAMENTESSÉG !!!

29678 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (12:58) apaarpi 2006. 05. 25

Admin, közérdekű dolgok

1750 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:59) v_BERKA 2004. 10. 06

Fiesta ST vs Swift Sport

4113 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:09) tarjáni 2007. 09. 07

Vezess.hu-Tesztek

11804 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:07) v_daci 2005. 03. 08

Fórumtársak,rendezzünk autós összejövetelt!

11863 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:08) Xtrem 2003. 05. 03

Chat

7761 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:07) v_gabe 2005. 04. 07

Vezetés

19927 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (22:15) tarjáni 2003. 10. 28

Trabant 1.1

1364 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (16:31) vezess-admin 2003. 10. 06
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.
e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

dr. Orgoványi Krisztián ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó

Az els? harmincezer. Mármint kilométer.

Bár csak 18 éves vagyok, elég régóta az autó, mint fogalom a mindenem.

Városba szánva - Suzuki Splash 1.0 Glx AC

Aki az autózást szereti, feltétlenül keressen alkalmat egyszer az életben, hogy egy ilyen páncélhintóban suhanjon.

Olvasói teszt: Mercedes-Benz W124