2010.07.28. 07:00

Szöveg: Rácz Tamás

16 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Hány km spórolás az M31 Budapest kikerülésében?

Megnéztük, mennyire éri meg nem átvágni a fővároson

Mint arról nemrég beszámoltunk, hétfőtől használhatják az autósok az M31 jelzésű utat, amely az M3-ast köti össze az M0 autóúttal Gödöllő előtt. Ez azt jelenti, hogy akik keletről, mondjuk Miskolc, Debrecen vagy Nyíregyháza felől sztrádán akarnak eljutni délre vagy nyugatra, mondjuk a Balatonhoz, Pécsre vagy Győrbe, kicsit hamarabb fordulhatnak rá az M0-ra, mint eddig.

(Az igazi Kánaán persze az lesz, amikor végre elkészül a teljes körgyűrű, és nem kelet felé kell majd megkerülni a fővárost a Záhony-Hegyeshalom vonalon.)

Utánajártunk, hány kilométer megtakarítást jelent ez az autósoknak az eddigi főváros-elkerüléssel szemben - és hány kilométer pluszt jelent még mindig, ha a fővároson való áthajtással vetjük össze a kerülést. Én például épp a hétvégén megyek Fejér megyei választott otthonomból a debreceni ősi fészek felé: mennyit nyerek, mennyit bukok vajon az M31-gyel?

Debrecen-Székesfehérvár (M3-M7)

A Google Maps szerint a Cívisvárostól a Királyok Városáig 340 kilométer az út, ha az M35-M3-M0-M7 útvonalat választjuk. Ha átszeljük a várost, a lehetőségekhez képest toronyiránt, azaz átkelünk a Lánchídon, 296 kilométert kell megtennünk. Ha viszont beiktatjuk az új szakaszt?
Hát ezt még nem tudja a Google Maps, de az Állami Autópálya-kezelő már igen. Götz Attila, az ÁAK kommunikációs főmunkatársa szerint: ha Budapesten az M1-M7 bevezető, Alagút, Lánchíd, Andrássy út, Városliget útvonalat vesszük figyelembe, akkor a Székesfehérvár Debrecen útvonalon ~24,7 km a többletút az M0-M5-M0-M31 gyorsforgalmi utakat igénybevéve. (Aki nem tudja: az M5 azért került a képbe, mert az M0 egy szakasza egyelőre közös az M5-ös sztrádáéval.)

Vagyis aki szereti a nyugalmat és nem akarja Budapest közlekedésével terhelni magát, a főváros útjaival pedig autóját, Budapest átvágásához képest úgy 25 kilométerrel kell többet autózzon - viszont 19 kilométert nyert az eddigi elkerülési lehetőséghez képest.

Debrecen-Győr (M3-M1)

Aki a nyugati határ felé tör és a Folyók városát veszi célba a Hajdúság központjából, kicsit rosszabbul jár, hiszen az M1-ig többet kell kerülni az M0-on, mint az M7-ig.
A fővárost átszelve 354 kilométerre jön ki az út a Google szerint. Ha a hétfő előtti állapotok szerint kerülnénk az M0-on, 398 km lenne a táv, vagyis eddig 44 kilométert kellett hozzácsapni az úthoz a tömegiszonyosoknak és a dugókat, kátyúkat nem kedvelőknek.

Most ez lerövidült 15 és féllel. Az M31-gyel már csak 28,4 kilométerrel kell többet tenni a kocsiba a gyorsforgalmi kerülőn, mintha a Lánchídon is átgurulnánk.

Idő? Benzin?

A szűk 25 és bő 28 km-es kerülő egy átlagos magyar család számára (1,6-os G Astra) időben mindenképpen megtakarítást jelent, még akkor is, ha az M0-t hiába csúfolják autóútnak, ha egyszer 80-as sebességkorlátozás van a déli szakaszán.

Benzinben, forintban se jelent többet a kerülő. Hiába hosszabb az út, ha a fajlagos fogyasztás lényegesen kisebb egyenletes tempóban gurulva a 80-110-es sebességet engedő körgyűrűn, mint a városban araszolva.

A magam részéről - a matrica meglétét feltételezve a kocsin, persze - immár csak akkor vágnék át a városon a kelet-nyugati túrákon, ha mondjuk este tíz és reggel hét körül járnék arra. Az éjszakai Budapest ugyanis azért még mindig van olyan gyors és békés, hogy megérje azt a huszonvalahány kilométert, amit megspórolhat az ember.

A fővárost majd akkor felejtem el végleg, mint tranzitutat, ha elkészül az a bizonyos nyugati M0. Ha megérem, persze.

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 16)

gigabursch - 2010.08.04   09:26

Az M0 nyugati szektora a NIF szerint is 30 éves tervezési kérdés.

Amúgy az már most is látható, hogy az M31 és a 4-es út között, ugyanolyan sűrű a helyzet, mint a régi M0-on.

Persze jó lenne, ha a politika helyett a szakmát egy kicsit hagynák érvényesülni, mert akkor:
elkészülne a Szekésfehérvár-Kulcs átkötés (kb 8 km), és az M7 felől jövő forgalom Dunaújváros-Kecskemét felé rendelekzne alternatívával, ennek fokozása az M8 kiépítése Veszprém-Dunaújváros kötzött, de az elég drága beruházá lenne az előzőhöz képest.
Persze ha a 81-es út megerősítésre kerülne, akkor azonnal lehetne a forgalamat átterelni helyzet esetén az M8-M6 irányába.
Persze a Dunaújváros-Kecskemét-Szolnok-Füzesabony szakasz is igencsak fontos lenne. Innentől végre megszűnne az a kényszerhelyzet, hogy még szarni is Bp-re kell menni, mert nincs sehol semmi vidékfejlesztés. Talán majd az új vezetésben rájönnek erre a pár apróságra.


Visszatérve:
Az M0 nyugati szektor esetében több megalapozott gond is van:
- Sem hatóságok, sem sokféle szervezet és magánember nem kér abból, hogy a Budai-hegységen bármilyen módon keresztülküldjenek egy ilyen forgalmat. Magam sem tarzom ésszerűnek
- Sokan-sokszor megfogalmazták már, hogy vigyék ki a forgalmat a Zsámbéki-medence szegélyére (ez nyilván magába foglalja az új 10-es út meglétét), és ugyan hosszabb lenne a kerülő, de lényegesen olcsóbb lenne a műszaki megvalósítás a kisajátítással együtt.
- Budaörs, Nagykovácsi és hasonló zseni települések életben lévő építési tilalom ellenére(!) adtak ki rengeteg építési engedélyt, nyilván soktíz-százmilliós villák számára.

zealous - 2010.07.31   19:12

Csak szerintem van az M1-es és az M7-es centire ugyanannyira az M3-tól? Ki hallott már a közös szakaszról? :D

Ragnotti - 2010.07.29   09:28

akarommondani kátyúk vagy nyomvályúk az aszfalton

Ragnotti - 2010.07.29   09:28

Az enyhe kacsázást én is tapasztaltam a beton M0-áson, a legjobban a hidrós C5-tel, de más autókkal is. Nem olyan rossz, mint a kátyúk vagy nyomvályúk a betonon, de azért érzékelhető és rontja a komfortérzetet. Szerintem a betonon lévő hosszanti barázdák vezetik meg a gumikat kissé balra-jobbra és ez okozza. Vagy nem?

korxi - 2010.07.28   21:56

Az a fő hiányom, hogy a cikk az M0-M31 elkerülés jelenlegi állapotához képest a majdani M0 nyugati szektort állítja be javulásnak, ami jó soká lesz, ha lesz egyszer.
A valóság az, hogy azért enélkül is hamarosan jobb lesz a helyzet.
Most ugyanis még az M0 déli szektorának is hiányzik egy darabkája, mégpedig az 51-es út és M5 autópálya közötti kb 6,6 km-s szakasz. Ezt végre már építik, és jövő ősztől további kb. 5 km rövidülést jelent a körgyűrűn.
Csinálják továbbá a meglevő déli szektor másik útpályáját, mégpedig már mindenhol, ami azt jelenti hogy az új M§ dél 2x3 sáv + leállósávos lesz.

További 11 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés

Titkolja a gyorshajtó rend?röket az ORFK

Nem adja ki az ORFK a gyorshajtáson kapott rendőrségi járművek számát. A terrorelhárítók és a Köztársasági Őrezred sofőrei az átlagautósnál többször szegik meg a KRESZ-t.

Nem adja ki az ORFK a gyorshajtáson kapott rend?rségi járm?vek számát. A terrorelhárítók az átlagautósnál többször szegik meg a KRESZ-t.

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó