1992-ben dobta piacra a Porsche az aktuális 911-es könnyített változatát, melyet Carrera RS-nek neveztek el és szinte semmi nem látszódott rajta abból, hogy micsoda különlegesség. Pedig ezeket a modelleket tényleg igyekeztek a lehető legpuritánabbra venni, ezért minden felesleges súlyt kidobtak belőle. Repültek az elektromos ablakok, a hátsó ülések, a hangszigetelés, a sebességtartó elektronika és természetesen a súlyos klímaberendezés sem maradhatott meg ezekben a gépekben.

Cserébe a vevő magnézium felniken guruló sportkocsit kapott vékonyabb üvegekkel és páratlan vezetési élménnyel. Azzal, hogy számolatlanul dobálták ki belőle a nehezítő felszereléseket, a mérnökök több mint 150 kilogrammot spóroltak a Carrera 2-höz képest. Persze készült pár olyan autó is, amiben az egyes opciókat visszapakolták. Esetenként légzsák került az autóba, hogy a kedves vevőt legközelebb is láthassák a szalonban, vagy klíma, hogy ne főljön meg, amíg elér a versenypályáig. Ezeket hívták Touring modellnek, amiből csupán hat darab jobbkormányos készült, ilyen bukkant most fel egy angol gyűjtőnél.

A hathengeres, léghűtéses boxermotor 3,6 literes és 260 lóerős teljesítményű, mellé 312 Nm nyomaték társul. Az 1,3 tonnát nyomó sportkocsi 5,3 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órás sebességre. Ez ma is messze tisztességes értéknek számít, így nem csoda ha sokan a valaha készült egyik legjobb 911-esnek tartják a már hagyományos, levegővel hűtött 911-est.

Éppen ezért mélyen zsebébe kell nyúlnia annak, aki meg szeretné kaparintani ezt a gépet, az eladó ráadásul nem holmi hirdetésben dobta fel az autót, hanem aukción kelleti a legtöbbet kínálónak. Az október végén rendezett árverésen nagyjából 65-70 millió forintnak megfelelő összeget várnak a fekete 964-esért.