Már benne volt a levegőben egy ideje, hiszen az utolsó generáció megjelenése körül is számos kérdés röppent fel, végül a Dodge Viper megélte a harmadik generációt (összesen 5 változatot különböztet meg a Viper szakirodalom), most viszont 25 év után legördült a szalagról az utolsó darab a V10-es motorral szerelt amerikai sportkocsiból. A szomorú eseményt Ralph Gills posztolta ki az Instagramra:

So long… #Viper

@ralphgilles által megosztott bejegyzés, 2017. Aug 16., 06:38 PDT

1989-ben ismerhette meg a nagyközönség a Dodge Viper koncepciót, melyhez állítólag a klasszikus Shelby Cobra adta az ötletet, két évvel később jelentek meg az előszériás modellek olyan eseményeken, mint az Indianapolis 500 verseny, ahol fevezetőautóként vett részt, a gyártást csak egy évvel később kezdték meg. Az első generáció 8 literes lökettérfogatú, alumínium V10-es motorját 400 lóerős teljesítményre és 630 Nm nyomatékra állították be. Álló helyzetből 100 km/órás sebességre kicsivel 5 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége pedig 266 km/óra. Természetesen később számos erősebb változat jelent meg és valódi versenygépet is építettek a Viperből, de mindben közös volt, hogy rettentően spártai kivitelű volt a beltér.

2002-ben jött a következő nagy váltás, ekkor már 8,3 literesre hízott a tízhengeres motor. Természetesen a teljesítmény is növekedett, a legszerényebb modell is 500 lóerőt szabadít fel 5600-as fordulattól, nyomatékból pedig minimum 712 Nm jut. Ez bőven elég volt a 4 másodperc alatti 100-as sprinthez és a 300 km/óra feletti végsebességhez. Még ebből is akadt roadster és zárt tetejű kupé változat is. A szellősebb verzió tűnt el az utolsó generációval, mely állítólag úgy született, hogy Sergio Marchionne felvetette, hogy szükség lenne rá.

Világosan meg is kötötte, hogy semmi más modellel nem osztozhat semmin, a hagyományokhoz hűen gigantikus gépházteteje legyen és kétszemélyes kabinja, de minden eddiginél jobb sportkocsinak kell lennie, hogy több embert érhessenek el vele, valamint az erős konkurensek mellett megállja a helyét. Végül a 2012-es New York-i autószalonon be is mutatták a szériaváltozatot, mely 8,4 literes V10-as motort kapott 640 lóerővel és több mint 800 Nm nyomatékkal. A történetnek azonban itt vége szakad, hiszen már 2015 októberében bejelentették, hogy nagy valószínűséggel két év múlva megszűnik a Viper.

“Remélem, nem az enyém a legjobb kamion”