Az megvan, amikor a prérifarkas mindenféle rakétára kapaszkodva próbálja elérni a Gyalogkakukk tempóját? Mind őrült ötlet, és mind rosszul végződik, már az elején érződik, hogy hősünk alapjaiban rossz koncepcióban gondolkodik.

8326643

Pont ez a gondolat tört rám, amikor először megláttam a brit motorversenyző Angus MacPhail alkotását. A Jade Warrior egy dragbike, de a különc fajtából. A megszokott elrendezés, motorforma helyett inkább egy szánra hasonlít, vagy száguldó tepsire, ami már álló helyzetben is enyhe lábbizsergést okoz.

Jade-4

Ugye a sebességérzet nagyban függ attól, mennyire nyílt a tér, milyen messze vannak a falak. Ami közel van, az pokoli gyorsan tud suhanni, még akár bringán is. Ezen a szerkezeten pedig közel van az aszfalt. Riasztóan közel.

Főleg azért riasztó ez, mert hátul nem egy ötven köbcentis Simson blokk pöfög, hanem egy Ford Cosworth négyhengerese, kompresszorral és 4-500 lóerős teljesítménnyel.

Negyed mérföldön mindez elég a nyolc másodperces időhöz, és az egyedi építésmódnak, a jól megtervezett aerodinamikának, az alváz szívóhatásra optimalizált kialakításának köszönhetően 300 km/óra felett is stabilan irányítható a feltaláló állítása szerint.