Ezek a tipikus magyar átlagautók

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2017.03.20. 17.25

Öregszik a hazai állomány, egyre feljebb kúszik az átlagéletkor. A különböző statisztikák között turkálva pedig könnyű megtalálni a kor és típus halmazainak közös metszetét, vagyis azokat a kocsikat, amelyekkel a legtöbb magyar autózik. Nagy meglepetés nincs.

Ezek a tipikus magyar átlagautók

Összes 3 313 206 személyautó volt forgalomban2016-ban Magyarországon, derül ki a Központi Statisztikai Hivatali (KSH) friss jelentéséből. Ez pedig azt jelenti, hogy tovább nőtt a hazai autópark, hiszen 2015-ben ez a szám 2015-ben 3 196 856 darab volt, 2014-ben 3 107 695, míg 2010-ben csak 2 98 4 063 hazai autót használtak. Sajnálatos azonban, hogy a személyautók-átlagos életkora tovább romlott, immár csak 13,9 év, míg 2015-ben 13,7 volt. Az átlagéletkor tendenciája a 2008-as hitelválság után kezdett romlani, addig hosszan javult. 2002-ben még 11,7 év volt ez a mutató, ami 2008-ig 10,4 évre változott.

header_8549-980x529

Opel Astra G

Fel sem tűnik, pedig vélhetően ebből az Opelből szaladgál a legtöbb az utakon, lévén az Opel a magyarok kedvence 462 ezer darab viselt érvényes magyar rendszámot 2016-ban, nagyjából tízezerrel több, mint egy éve. A 14 éves kategóriában pedig a tipikus reális választás az Opel Astra G kódjelű generációja. Az 1997-ben bemutatott kompakt autó a rendkívül széles karosszéria- és motorválaszték miatt is népszerű. 2004 és 2010 között Lengyelországban készült, Astra Classic II néven.

63223_503951_1000x700

Suzuki Swift

Suzukiból 408 ezer fut az utakon rendszámmal, és a 14 éves határ körül még csak nem is a 3. generációs kivitelt találjuk, hanem a klasszikus, régi Swiftet. Az 1992-től 2003-ig hazánkban is gyártott második generációs Swift megkerülhetetlen szereplője a hazai utaknak, már annyi formában, és terjedelemben írtunk róla, hogy felsorolni is nehéz.

71223_580429_1000x700

Volkswagen Passat

Volkswagenből 318 ezer vesz részt a hazai forgalomban, és ha a tipikus hazai választásra kell tippelni, akkor a Passat eléggé esélyesnek tűnik. Ebből akad a legtöbb eladó is jelenleg a 14 éves korosztályból, az 1996-2005 között gyártott középkategóriás, B5-ös széria limuzin és kombi karosszériával is elérhető, első- vagy összkerékhajtással, tehát a variációk száma itt is sokat dob a népszerűségen. Bőséges a motorválaszték, de itthon főleg a TDI dízelek uralják a piacot,  a kisebb teljesítményű 1,9 TDI-k híre, megbízhatósága legendás.

Kommentek

Kereszteződésben ennél zseniálisabb dolgot még nem láttunk

Nem tudsz kihajtani a keresztező forgalom miatt, és senki nem enged ki? Van egy megoldás!

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

KRESZ-oktatás, amire régóta vártunk

Ez a két videó a legkisebbeknek tanítja meg a KRESZ alapjait, és ennek nagyon örülünk.

Na, hány km új autópálya épül 100 milliárdból?

Az M4 Berettyóújfalu és Nagykereki közti szakaszának első üzeméhez hasonlóan a másodikat is a Duna Aszfalt és a Hódút építheti meg, ezúttal az A-Híd Zrt.-vel együtt.

F1: Napokon belül bejelenthetik a Sauber-Hondát

Ahogy közeleg a határidő, egyre erősebbek a Saubert a Hondával összekapcsoló hírek. Jövőre már két csapatnak szállíthat a japán gyártó.

Fontos változásokra készülhetnek az autósok

Változnak a műszaki vizsgát érintő szabályok és a jogosítvánnyal kapcsolatos rendelkezések.

SMS-ben rúgta ki munkásait az államosított gyár

Miután a General Motors venezuelai üzemére rátette a kezét a helyi kormány, a cég írásos üzenetben közölte alkalmazottaival: átutalták a végkielégítésüket, vehetik a kalapjukat.

Nagy a baj Szeged és Hódmezővásárhely között

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János szerint ellehetetlenülni látszik a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train.

Sosem látott fotókon az oroszok új tankja

Nézz be az orszok legújabb tankjának fülkéjébe, ezeket a fotókat még nem sokan látták, néhány napja kerültek fel a netre.

Százezerszer büntették meg az autósokat

Közel kétmilliárd forintot kellett fizetniük tavaly az autósoknak a fővárosi közterület-felügyelők intézkedései után. Olyan 70 ezer helyszíni bírságot róttak ki rájuk, bő 36 ezer alkalommal szereltek fel kerékbilincset, és közel 4600 autó elszállítását kezdeményezték.

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.