Érdekes roncsokat mutatnak be az elhagyott helyek magyar rajongói

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2016.11.23. 16.35

A tanyákon rozsdát gyűjtő, mohával zöldülő veterán roncsok minden autórajongó fantáziáját izgatják. Mindre nyálat csorgatni a világ ideje sem elég, ezért jön jól ez a videós sorozat.

Merítettünk már az elhagyott magyar helyekre specializálódott YouTube csatorna terméséből, de ez autós szemmel különösképp érdekes. “A Szellemvárosok Magyarországon YouTube csatorna új sorozatában elhagyatott járműveket fog bemutatni. Lesznek itt majd egyszerű, hétköznapi autók, veterán roncsok, buszok, tankok, teherautók minden mennyiségben” – írják a csatornához tartozó blogon, ahol a videók mellé rövid sztorit és pár fényképet kapunk.

A sorozat negyedik részében egy Mercedes-Benz kombit fogunk megnézni. Miközben nézegettük a régóta álló járművet, a tulaja meghallott minket, de a társam szerencsére ismerte őt, így nem lett belőle probléma, sőt, még segített is felnyitni nekünk a motorháztetőt és mesélt az autóról is.

Elmondta, hogy nagyjából 10 éve áll ott, utoljára talán 2006-ban használta. Régóta meg akart már válni tőle, de olyan keveset ígértek neki érte, hogy eddig mindig nemet mondott.

Kommentek

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

KRESZ-oktatás, amire régóta vártunk

Ez a két videó a legkisebbeknek tanítja meg a KRESZ alapjait, és ennek nagyon örülünk.

Szabálytalan előzés egy körforgalomban, van, aki szerint ez még belefér

Az esetet Angliában vették videóra. A BMW türelmetlen sofőrje megunta a kamion mögötti tötyörgést, és szándékosan rossz irányban hajtott be a körforgalomba.

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

F1: A Renault nem fog Alonsóért kapkodni

A Renault Forma-1-es főnöke nincs meggyőződve arról, hogy 2018-ra meg kellene szerezniük a McLaren-Hondától valószínűleg távozó Fernando Alonsót.

Elképesztő világcsúcsot futott a Honda

Mostantól a Honda Civic Type R tartja az elsőkerék-hajtású autók pályacsúcsát a Nürburgringen. Nem kevéssel verte meg az eddigi bajnokot.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.