Egy mindennapos jelenség, amiről néhány autós nem is sejti miért veszélyes, és kerülendő magatartás. A “Győrben közlekedünk” Facebook oldal szerkesztői tökéletesen leírják a problémát, a példavideók pedig magukért beszélnek.

“Alapvetően abból szinte semmi gond sincs, hogy odaáll, az utasa kiugrik, vagy beszáll, és megy is tovább, ez ugyan szabálytalan, de belefér a toleranciába. Amire azonban az átlag autós nem gondol – és nem is tudja, hiszen nem is kell neki tudni, annyi elég, hogy a megállóban megállni tilos – az az, hogy megvannak annak is a szabályai, hogy miért és hova kell állni a busznak, elsősorban az utasok biztonsága érdekében.

A busznak a lehetőségekhez mérten minél közelebb kell megállnia a járdához, hiszen az utasok különbözőek, és nem biztos, hogy mindenki könnyen le- és fel tud szállni (gondoljunk itt az idősekre, mozgásukban korlátozottakra stb). Mindeközben a sofőrnek a külső tükörben a fel- és leszállás teljes ideje alatt látnia kell az ajtókat (szintén a biztonság miatt), illetve a busz elejének a megállójelző táblánál (plusz-mínusz egy méter) kell lennie. Egy esetleges fel- és leszállás közben bekövetkező utas balesetnél döntő szerepe van a felelősség megállapításánál, hogy hol állt a busz, illetve miért nem tudott szabályosan beállni a megállóba a járda mellé úgy, hogy ki is tudjon indulni előre, tolatás nélkül.

Bizonyára mindenki emlékszik arra a balesetre, amikor a csuklós busz hátsó részében lévő ajtóba szorult be egy idős utas, akit aztán később magával is vonszolt a busz egy szakaszon. A baleset pontosan azért következett be, mert a busz nem tudott szabályosan beállni a megállóba.

A videó első felében az Ford Escort sofőrjét nem zavarja, hogy akadályozza a beérkező buszt a szabályos megállásban és az elindulásban, sőt még ki is száll fenyegetőzni, mintha neki lenne igaza. Pedig, ha hátrébb állt volna meg a busz, esős idő lévén, az utasok hátul már csak a sárba tudtak volna leszállni. Azonban később nagyon megjárta az autós, mert a buszon utazott egy rendőr, aki telefonjával felvette az esetet, és eljárást indítottak ellene.

A második részben a Vidéki Buszpályaudvarnál lévő megállóban áll meg egy Toyota Yaris, az utasai kényelmesen búcsúzkodnak, miközben egyértelműen akadályozzák a buszt a szabályos megállásban és az elindulásban is. A hölgy arcát ki kellett takarnunk, de a nyers felvételen látszik az arcán, hogy meg van sértődve azon, mit keres ott a busz, miért dudál neki, és dacosan elfordítja a tekintetét. Ha egy csuklós busz hátrébb kényszerül megállni, ugyanakkor az utasok biztonsága érdekében a járdához a legközelebb, akkor indulásnál van baj. A vidéki melletti buszmegállóban van egy szemetes, és ha a busz hátrébb van mint a tábla, induláskor – főleg, ha kerülni kell az autót, vagyis élesebb szögben kell kiindulni –, akkor a busz hátulja eléri a szemetest (ezt hívják farsöprésnek), ami sérülést okoz a buszon (ezt pedig a buszvezetőnek kell megfizetnie – egy felelőtlen autós miatt).”