9 ember belehalt, de kész a világ leghosszabb vasúti alagútja

Szerző: MTI levél küldés 
Dátum: 2016.06.01. 19.31

Hivatalosan is megnyílt a világ leghosszabb és legmélyebben futó, 57 kilométeres vasúti alagútja Svájcban.

9 ember belehalt, de kész a világ leghosszabb vasúti alagútja

A mintegy 11 milliárd eurót (3450 milliárd forint) felölelő építési munkálatok csaknem két évtizedig tartottak és kilenc ember halálát okozták.

Svájc szerint az Alpoktól északra és délre elterülő ipari központokat és településeket összekötő Gotthard-alagút forradalmasítani fogja az áruszállítást. Az alagút északi bejáratánál, Erstfeldben tartott beszédében Johann Schneider-Ammann svájci államfő azt mondta, hogy a projekt “hatalmas lépés Svájc, de éppúgy a szomszédos országok és a kontinens egésze számára”.

Az alagúton elsőként áthaladó két vonat ezer utasát sorsolással választották ki a svájciak közül, ezzel a szimbolikus gesztussal köszönte meg a svájci kormány és a vasúttársaság (SBB) a lakosságnak, hogy adójával és népszavazási döntésével lehetővé tette a gigantikus beruházást.

Az első szerelvények felavatása után látványos műsor kezdődött Erstfeldben: táncosok, akrobaták, énekesek és zenészek ünnepelték az alpesi kultúrát és a régió történelmét. A rendezvényen az alagút építési munkálatai közben meghalt kilenc bányászról is megemlékeztek.

Az ünnepélyes felavatáson Angela Merkel német kancellár (a 17 éve indult óriásprojektben német cégek és szakemberek is részt vettek), Francois Hollande francia államfő, Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Christian Kern osztrák kancellár is részt vett.

A frissen felavatott létesítmény a Japánban található, 53,9 kilométer hosszú Szeikant fosztotta meg a világ leghosszabb alagútjának címétől és harmadik helyre szorította vissza az Anglia és Franciaország között, a La Manche csatorna alatt futó, 50,5 kilométer hosszú Csalagutat.

_89855879_world_longest_tunnel_map_624

A Gotthard-alagút egyes szakaszai 2,3 kilométeres mélységben futnak, ahol a hőmérséklet olykor a 46 Celsius-fokot is eléri. A mérnököknek 73 különböző, köztük gránitkeménységű és cukorpuhaságú kőzeten kellett keresztülásniuk magukat. A munkálatok folyamán több mint 28 millió tonnányi kőzetet ástak ki, amelyet aztán összezúztak és felhasználtak az alagút megépítéséhez szükséges betonhoz.

Az alagút decembertől fog teljes gőzzel üzemelni, kerek egy órával csökkentve a Zürich és Milánó közötti utazási időt, amely így mindössze két óra és negyven perc lesz. Naponta nagyjából 260 teher- és 65 személyvonat fog áthaladni rajta, 17 perc alatt megtéve az 57 kilométeres távot.

_89855336_gotthard_base_tunnel_624gr_numbers

Kommentek

Iszonyatos pénz megy a hidrogénbe

Tizenhárom ipari szereplő, köztük öt autógyártó együttesen tízmilliárd euróval készül hozzájárulni a hidrogén alapú mobilitás fejlesztéséhez. Öt év alatt költik el ezt az eszméletlen összeget.

Mindenki részeg volt ebben a balesetben

Szépen fogy a szesz a bulinegyedben, de attól a KRESZ-t még be kéne tartani. Autósnak, gyalogosnak egyaránt.

70 millióért a tiéd lehet Magnum Ferrarija

A Bonhams holnap elárverezi azt a Ferrari 308 GTS-t, amellyel Tom Selleck csapatott Hawaii szigetén, mint Magnum magánnyomozó.

Ilyen motorok lesznek a Kia csúcsszedánjában

Véglegesítette a Stinger kupélimuzin motorpalettáját a Kia. Hibrid nem lesz egyelőre.

F1: Ilyen lehet a narancsszínű McLaren

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Ron Dennis eltávolítása után a McLaren régi-új színt ad az autójának, visszatér a narancs. Egy grafikus már meg is álmodta, milyen lehet Alonso új autója.

Új alvázas Suzuki jön!

A Suzuki illetékesei megerősítették, hogy a Jimny utódja is létravázra épül majd. Egyéb konkrétum nincs.

Minden, amit az új Toyota Yarisról tudni lehet

Márciusban frissítőkúrát vesz a Yaris. Kistestvérének megjelenését ölti majd magára.

F1: Helyet találtak a Red Bull-ifjoncnak

Bár Forma-1-es lehetőséget nem kapott a Red Bulltól, versenyülést azért szeretek a GP2 tavalyi bajnokának, Pierre Gaslynak 2017-re. Japánban folytatja.

Mazda MX-5 azoknak, akik nem szeretik az MX-5-öt

Biztonságérzetet adó fix C-oszloppal, a bezártság érzetét adó kemény targatetővel, komfortot adó automata váltóval is vehetnek mostantól kis Mazda roadstert azok, akik alapvetően nem is szeretik a roadstereket.

F1: Hondára vált a Sauber?

Német sajtóértesülés szerint a Sauber-csapat 2018-ra a Honda erőforrásaira válthat.

Mobillal szoktatnak le a vezetés közbeni mobilozásról

A kezdő vezetők virtuális szemüveg segítségével tanulhatják meg, hogyan reagáljanak a balesetveszélyre, és egyúttal megtapasztalhatják a helytelen viselkedés drasztikus következményeit.

Csökkent a győri Audi teljesítménye

Csökkent az Audi Hungaria Motor Kft. teljesítménye 2016-ban, 2015-höz képest 95 882 motorral és 37 231 járművel kevesebbet gyártott a cég.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.