100 éve született az ember, aki előtt ma is leborulunk

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2016.04.28. 09.45

Ferruccio Lamborghini, a legendás olasz sportkocsik gyártója száz éve, 1916. április 28-án született.

A Ferrara közelében fekvő Centóban, parasztcsaládban látta meg a napvilágot. A gépek iránt érdeklődő fiú már kiskorában apja traktorát bütykölte, s természetesen gépészmérnöknek tanult. A második világháború idején a légierőnél szolgált karbantartóként, 1945-ben hadifogságba esett, és csak a következő évben tért haza. Kis javítóműhelyt nyitott, majd traktorok gyártásába kezdett, a Lamborghini Trattori az 1950-es évek végére neves üzemnek számított Itáliában.

Ferruccio Lamborghini

A II. világháború befejeztével a hazainduló amerikai katonaságtól felvásárolt katonai gépjárművekből építette meg első mezőgazdasági vontatóját. 1948-ban megalapította saját garázsában a Lamborghini Trattori S.p.A.-t. Pár évvel később a kis családi vállalkozásból világhírű cég vállt. Az első Lamborghini traktor a Caioca nevet kapta. A 70-es években a társaságot a rivális Same cégnek adták el, ma a Lamborghini kulcsszerepet tölt be a SameDeutz-Fahr csoportban.

Életvidám ember volt, aki egyszerre három gyönyörű titkárnőt foglalkoztatott, és mosollyal adózott szépségüknek. Csak akkor komorodott el, amikor Ferrarijának kuplungja makacskodni kezdett, ő pedig megdöbbenéssel konstatálta, hogy az alkatrész szinte teljesen azonos az ő traktoraiban használttal. Miután a szervizben nem tudták orvosolni a problémát, bejelentkezett Enzo Ferrarihoz, és egy új tengelykapcsoló rajzát tette le az asztalára. A legendásan hiú konstruktőr nem vette jó néven, hogy egy traktorgyáros tart neki előadást, és azt tanácsolta látogatójának, hogy foglalkozzon inkább mezőgazdasági járműveivel. A vérig sértett Lamborghini nemes bosszút forralt, elhatározta: csak azért is megmutatja, hogyan kell igazi sportkocsit gyártani.
lamborghini_factory_1969_03_01

1962-ben megalapította az Automobili Lamborghinit. A bikaviadalok iránt rajongó gyáros, akinek csillagjegye is a Bika volt, márkajelnek egy leszegett fejű, dühöngő bikát választott, és minden modellnek bikaviadallal kapcsolatos nevet adott.

Lamborghini-350_GT_mp28_pic_93556

1963-ra készült el az orrmotoros 350 GT, amely első nekifutásra egyenértékűnek bizonyult a neves versenytárs Ferrari termékeivel, de ez Lamborghininek nem volt elég, csak ösztökélte a folytatásra.

1971_Lamborghini_Muira-031_1

A P400 1965-ben a Torinói Autószalonon debütált. A középmotoros sportkocsi alvázának különlegessége az volt, hogy a 12 hengeres motor nem helypazarló módon hosszában, hanem keresztben helyezkedett el. Nem is maradt el a hatás: sorra jelentkeztek a neves olasz karosszériaépítő cégek a guruló alváz lemezköntösének elkészítésére, amire végül a Bertone kapott megbízást.

lamborghini-miura-SV

Az 1966-os Genfi Autószalonon bemutatott Miura valósággal sokkolta a szakértő közönséget. A Miura, amely 300 km/óra fölötti sebességével akkoriban a világ leggyorsabb utcai autója volt, a hírességek figyelmét is felkeltette, állítólag Frank Sinatra Amerikából küldött leopárdbőröket, hogy azokkal vonják be az általa megrendelt autó üléseit. 1971-ben hozták ki a kétüléses sportkocsi bivalyerős változatát, a 385 lóerős Miura SV-t.

Lamborghini-Countach-5000S-102-626x382

1971-ben mutatták be a szintén a Bertone által tervezett, merész vonalú Countacht, melynek ajtajai felfelé nyílnak. A szokatlan megoldás a márka egyik jellegzetességévé vált, később így szerelték a Diablo és a Murciélago típusokat is. Érdekesség, hogy ez az egyetlen nem bikákról elnevezett Lamborghini. A “countach” szó a piemonti nyelvjárásban a bámulat kifejezésére szolgál.

Lamborghini az 1973-as olajválság után visszavonult 740 holdas umbriai birtokára, ahová még saját golfpályát is tervezett, ettől kezdve gazdálkodott és vadászott 1993. február 20-án bekövetkezett haláláig. 1987-ben érdekeltségeinek többségét eladta a Chrysler-gyárnak, az alapító család kezében csak az épületek, irodák klimatizálásával foglalkozó üzlet és az iparban használatos hidraulikarendszerek készítése maradt. A cégalapító fia, Tonino Lamborghini 1981-ben céget alapított a “bikás” logóval ellátott luxuskiegészítők és dizájntermékek gyártására.
tonino-lamborghini-88-tauri-15

Tonino Lamborghini

A Lamborghini nevet viselő fényűző sportkocsikat tovább gyártották évi mintegy kétszázas szériában. Az egykor szebb napokat megért autógyár több tulajdonosváltás után 1998-ban került a Volkswagen-csoporthoz tartozó Audihoz, amely feltámasztotta a dühöngő bikát.
lamborghini-murcilago-02

Az új modell 2002-ben Murciélago néven jelent meg, a név egy híres harci bikára utal, amely 1879-ben 90 kardszúrást élt túl az arénában, és olyan hősiesen küzdött, hogy rendhagyó módon megkegyelmeztek neki. A Murciélago rögtön megdöntötte az egy óra alatt megtett távolság, a 100 kilométeres és a 100 mérföldes távon elért átlagsebesség rekordját, a két utóbbi meghaladta a 320 km/órát.

lamborghini-gallardo-rear

A másik új típus, a tízhengeres, 560 lóerős motorral szerelt Gallardo a Lamborghini legnagyobb számban gyártott és értékesített modelljévé vált, motorja az Audi Hungaria győri gyárában készült. Ezt váltotta 2015-ben a Huracán, amelynek alapára 50 millió forint körül van.

Larry_Chen_Speedhunters_lamborghini_huracan-1

Lamborghini Huracán

lamborghini_aventador_lp700-4_14

Persze nem lehet elmenni a sztárok, sportolók és celebek egyik kedvenc autója, az Aventador mellett, amit 2011 óta gyárt a Lamborghini. Azóta már számos modellvariáns született, az alapváltozat 700 lóerős, az Aventador LP 750-4 SuperVeloce pedig 750.

A cég nyereséges, a luxussportautók forgalmát nem csökkentette a válság sem, a legtöbb Lamborghinit az Egyesült Államokban és Kínában értékesítik. A vállalat tervei között szerepel a legendás Miura feltámasztása, illetve egy városi terepjáró gyártása is. Az alapító Ferruccio Lamborghini születésének centenáriumára a gyár szuperautót hozott létre mindössze negyven példányban. A több mint félmilliárd forintos, 770 lóerős Lamborghini Centenariót pillanatok alatt elkapkodták a vevők.

Kommentek

Egykori KGB-s autót 4,5 millióért? Valaki?

A V8-as Tatra egy KGB-s változata került fel nemrég az ebay-re, amire most bárki licitálhat.

A KRESZ örök dilemmájára kerül most pont

Kiengedjem? Ne engedjem ki? Mikor engedjem ki?

Így javítanak utat Ukrajnában, nem szép látvány

A járhatatlan sártengerré változó földutakat régen gyakran töltötték fel építési törmelékkel, téglákkal, amelyet a járművek szép lassan bedolgozták a földbe, és ideig-óráig könnyebb volt a haladás.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

F1-es motorértekezletre megy az Audi

Német sajtóértesülés szerint a jelenlegi motorgyártók mellett a Volkswagen-csoport egyik képviselője is ott lesz a Forma-1-es erőforrások jövőjét illető pénteki megbeszélésen.

Elektromos terepkupét fejleszt a Škoda

305 lóerős, összkerékhajtású hajtáslánc, 500 kilométeres hatótávolság: a Škoda Vision E magas szinten indítja a cég elektromos offenzíváját.

Nagyon jó hír jött az uniós közlekedési balesetekről

Kétéves stagnálás után tavaly ismét csökkent a halálos közúti balesetek száma az Európai Unióban.

Alonso: Nincs több kávészünet!

Fernando Alonso szerint belülről egészen nagy a különbség a korábbi és a 2017-esautók között, a kanyarsebesség elképesztő. Még a McLarenben is.

Hivatalos: jön az új Ikarus

Cseppfolyós földgázzal (LNG) hajtott buszok gyártásába kezd az év második felében az Ikarus.

Miért csökkentették 70-re a tempót a reptéri úton?

Pár hónapja felvetettük a Budapest Közútnál, hogy tán újra kéne gondolni a repülőtéri gyorsút forgalmi rendjét. És, Isten irgalmazzon lelkünknek, újra is gondolták!

Morbid: El akarták lopni a Ferrari-alapító maradványait

Az olasz rendőrség kedden közölte, hogy sikerült meghiúsítaniuk a néhai Ferrari-alapító, Enzo Ferrari földi maradványainak ellopását. Váltságdíjra utaztak a reménybeli sírrablók.

F1: A Merci-főnökön röhög az egész internet

Toto Wolff beindította a mémgyárakat az Ausztrál Nagydíjon bemutatott asztalcsapkodásával.

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

F1: Bahreinben dől el, mi is van az előzésekkel

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint meg kell várni a Bahreini Nagydíjat az előzésekkel kapcsolatos végleges elemzésekhez.

Nagy lebukás, tényleg sok a magyar gyorshajtó

A vezetési hibák 36 százaléka gyorshajtásból fakad, de toplistás a hirtelen fékezés és a motor túlpörgetése is.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.