Tíz ritkán látott fotó a magyar benzinkutak múltjából

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2016.03.31. 11.14

Archív képek a hazai üzemanyagtöltő állomások történetéből. Kevesebb, mint száz éve léteznek az általunk ismert formában, de vajon lesz újabb száz évük?

Tíz ritkán látott fotó a magyar benzinkutak múltjából

Az első magyar autótulajdonosok, akárcsak Bertha Benz, Karl Benz felesége, legendás autóútján a patikákból vásárolták az ördögi gépezet működtetéséhez szükséges üzemanyagot. Ez a helyzet 1924-ben változott meg végérvényesen, amikor telepítésre került a Fővárosi Autóüzem Rt. első két töltőkútja. A világ első benzinkútja Bertha Benz a világ első hosszú távú, mintegy 106 kilométeres Mannheimből Pforzheimbe tartó autóútja alatt mindent megtett azért, hogy felhívja a figyelmet férje találmányára, az önjáró háromkerekűre. A karburátort hajcsatjával pucolta ki, benzint egy patikában vett félúton, Wieslochban, ahol ma sétálóutca és egy emléktábla őrzi az első, 1888-as “tankolás” emlékét. A világ első, kifejezetten  csak tankolás céljából épült benzinkútját az Egyesült Államokban 1905-ben állították üzembe, St. Louisban. A hazai motorizáció fejlődésével sorra nyíltak Magyarországon is a benzinkutak. Ezeket a második világháborút követő államosítás után egységesen az Ásványolajforgalmi Rt. (Áfort), majd később Ásványolaj Forgalmi Vállalat (Áfor, Mol elődje) kezelte. A Shell vagyonát 1949-ben államosították, a világcég csak 1960-ban jelenhetett meg újra Magyarországon; a háború utáni első Shell-töltőállomás 1966-ban nyílhatott meg Budapesten. A hatvanas évektől más cégek is megjelentek a piros Áfor-benzinkutak mellett, a már említett Shell- és Agip-, valamint a zöld BP-kutak.

1959. július 23. Fiatal nő átadja a kifizetett üzemanyagról a pénztárblokkot a benzinkutasnak egy balatoni ÁFOR benzinkútnál. Jobbra, egy Warszawa M201-es típusú gépkocsi várakozik a tankolásra.   A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen. MTI Fotó: Járai Rudolf

1959. július 23.
Fiatal nő átadja a kifizetett üzemanyagról a pénztárblokkot a benzinkutasnak egy balatoni ÁFOR-benzinkútnál. Jobbra egy Warszawa M201-es típusú gépkocsi várakozik a tankolásra.
A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen.
MTI Fotó: Járai Rudolf

Budapest, 1959. október 19. Nő tankol az autójába a Liszt Ferenc téri ÁFOR benzinkút új teletömlős kútjánál. Az új töltőkút mutatja a kiadott üzemanyag mennyiségét és a fizetendő összeget. MTI Fotó: Bojár Sándor

Budapest, 1959. október 19.
Nő tankol az autójába a Liszt Ferenc téri ÁFOR-benzinkút új teletömlős kútjánál. Az új töltőkút mutatja a kiadott üzemanyag mennyiségét és a fizetendő összeget.
MTI Fotó: Bojár Sándor

Budapest, 1960. július 30. Egy benzineskannát tölt meg egy alkalmazott az ország elsõ mozgó benzinkútjánál. A mozgó kutat - mely mintegy négyezer liter benzin szállítására alkalmas - a Kõbányai Jármû Kisipari Termelõszövetkezet készítette el az ÁFOR részére és a miskolci motocross-versenyen mutatják majd be. MTI Fotó: Kácsor László

Budapest, 1960. július 30.
Egy benzineskannát tölt meg egy alkalmazott az ország első mozgó benzinkútjánál. A mozgó kutat – mely mintegy négyezer liter benzin szállítására alkalmas – a Kőbányai Jármű Kisipari Termelőszövetkezet készítette el az ÁFOR részére, és a miskolci motokrosszversenyen mutatják majd be.
MTI Fotó: Kácsor László

Eger, 1961. október 13. Férfi üzemanyagot tölt egy nõ motorkerékpárjába Észak-Magyarország legkorszerûbb benzinkútjának töltõállomásán. A benzinkúton az autósok és motorosok öt kútoszlopból tankolhatnak, a tartályok 125000 liter benzin állandó tárolására alkalmasak. MTI Fotó: Fehérváry Ferenc

Eger, 1961. október 13.
Férfi üzemanyagot tölt egy nő motorkerékpárjába Észak-Magyarország legkorszerűbb benzinkútjának töltőállomásán. A benzinkúton az autósok és motorosok öt kútoszlopból tankolhatnak, a tartályok 125 000 liter benzin állandó tárolására alkalmasak.
MTI Fotó: Fehérváry Ferenc

Budapest, 1977. január 26. Sofõr tankol az ország elsõ önkiszolgáló üzemanyagtöltõ állomásán: az ÁFOR (Ásványolaj Forgalmazó Vállalat) Kerepesi úti benzinkútjánál. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter

Budapest, 1977. január 26.
Sofőr tankol az ország első önkiszolgáló üzemanyagtöltő állomásán: az ÁFOR (Ásványolaj Forgalmazó Vállalat) Kerepesi úti benzinkútjánál.
MTI Fotó: E. Várkonyi Péter

Budapest, 1983. április 22. Elektronikus vezérléssel mûködõ, digitális kijelzésû kútfej mutatja a tankolt üzemanyagot és a fizetendõ összeget, mely alapján a benzinkutas átveszi a pénzt az autóstól az Interag Rt. Alkotás utcai Shell töltõállomásánál. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter

Budapest, 1983. április 22.
Elektronikus vezérléssel működő, digitális kijelzésű kútfej mutatja a tankolt üzemanyagot és a fizetendő összeget, mely alapján a benzinkutas átveszi a pénzt az autóstól az Interag Rt. Alkotás utcai Shell töltőállomásánál.
MTI Fotó: E. Várkonyi Péter

Budaörs, 1986. január 3. Budaörsön, az M7-es autópálya melletti Áfor benzinkútnál már megkezdõdött a hazai ólommentes benzin árusítása. Az Áfor (Ásványolaj-forgalmi Vállalat) tizenegy és az Interág két üzemanyagtöltõ állomása forgalmazza a 91-es oktánszámú ólommentes benzint, ami a Dunai Kõolajipari Vállalatnál készül és mindenben megfelel a szigorú Nyugat-európai elõírásoknak. MTI Fotó: Földi Imre

Budaörs, 1986. január 3.
Budaörsön, az M7-es autópálya melletti Áfor-benzinkútnál már megkezdődött a hazai ólommentes benzin árusítása. Az Áfor (Ásványolaj-forgalmi Vállalat) tizenegy és az Interag két üzemanyagtöltő állomása forgalmazza a 91-es oktánszámú ólommentes benzint, ami a Dunai Kőolajipari Vállalatnál készül és mindenben megfelel a szigorú nyugat-európai előírásoknak.
MTI Fotó: Földi Imre

Budapest, 1990. január 6. Hatalmas sor áll az Alkotás utcai Shell kútnál. Az a hír terjedt el, hogy január 8-ától a benzin árát is emelni fogják. MTI Fotó: Krista Gábor

Budapest, 1990. január 6.
Hatalmas sor áll az Alkotás utcai Shell-kútnál. Az a hír terjedt el, hogy január 8-ától a benzin árát is emelni fogják.
MTI Fotó: Krista Gábor

Benzinkút a balatoni műúton. (Fortepan)

Benzinkút a balatoni műúton. (Fortepan)

Benzinkút a 11-es út mellett. (Fortepan)

Benzinkút a 11-es út mellett. (Fortepan)

(via iho.hu, magyarjarmu.hu, fortepan, MTI)

Kommentek

Kabrióként is megújult a Ford Mustang

A kupé után a Ford Mustang kabrió kivitele is megújult. A változások megegyeznek a fémtetős változatéval.

Peugeot 3008 – az alakváltó

Hatalmasat változott a Peugeot 3008-as és állítólag mi akartuk így

Milyen lesz idén az F1? A Red Bull videón mutatja meg

Egy igazi F1-rajongónak ugyan nem lesz újdonság, de megnézésre azért érdemes a Red Bull animációs videója, amelybe az autók idei változásait tekinthetjük át.

F1: “Első nap az iskolában” – videó

Videós összeállítás Valtteri Bottas első napjáról a Mercedes központjában

F1: Magnussent nem érdekli a renault-s beszólás

A Renault-tól a Haashoz igazolt Kevin Magnussen nem vette magára, hogy az előző csapata főnöke megkérdőjelezte a munkamorálját.

Több téren is tökéletesebb az idei Lexus IS

Az idei évre frissülő Lexus IS átgondoltabb külsővel, javított kezelőfelülettel, átfésült futóművel érkezik, és most is, mint mindig, a német konkurencia babérjaira tör.

Nyolcmillióért szerelt fel tűzoltókat a Mercedes

Nyolc millió forint értékű adománnyal támogatja a Mercedes-gyár a megyei tűzoltószövetséget.

Részegen vezette a Ferrarit, borítékolható volt az eredmény

Egy texasi fiatalember talán azt hihette, csak pickupjának tolja csutkarészegen, de sajnos egy Ferrariban ült.

Nem készül több a világ leggyorsabb autójából

A Hennessey lezárt egy korszakot, elkészítették az utolsó Venom GT-t. Jöhet az újabb projekt.

F1: Ezért mellőzte Wehrleint a Mercedes

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azért nem Pascal Wehrleint ültette Nico Rosberg helyére, mert nem akarta tönkretenni a fiatal pilóta karrierjét.

F1: Maldonado várta a mercis lepattanót

A korábbi Williams- és Lotus-pilóta balesetkirály, Pastor Maldonado abban reménykedett, hogy Nico Rosberg visszavonulása visszatérési lehetőséget nyit számára a Forma-1-ben.

F1: 2017-ben is a tavalyi autóval indulna a sereghajtó

Az összeomlás szélén táncoló Manor-csapat kérvényezte a Nemzetközi Automobil Szövetségnél, hogy a tavalyi modellel vághasson neki a 2017-es idénynek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.