BMW M2 a Mercedes-AMG CLA 45 ellen pályán, melyik a gyorsabb?

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2016.03.15. 15.01

Szerencsére akadnak olyan autós médiatermékek, ahol választ adnak az ilyen kínzó kérdésekre. A Sport Auto stábja a Hockenheimringen hasonlította össze a két német riválist.

Sokak szerint az M2 adja vissza azt a hangulatot, amiért legendássá váltak az M divízió autói, kompakt, aránylag könnyű, és háromliteres turbómotorja bitang izmos. Az orrban hosszában beépített blokk 370 lóerős, az autó 4,3 másodperc alatt gyorsul százra, az erő pedig a márka hagyományaihoz híven a két hátsó kereket terrorizálja. Papíron pont megfelelő ellenfele a Mercedes-AMG CLA 45, amelyben tudomásunk szerint a legnagyobb literteljesítményű négyhengeres motor dolgozik, ami tavaly nyár óta 360 helyett 381 lóerő, és 475 Nm nyomaték leadására képes. . A CLA négyajtós kivitele 4,2 másodperc alatt lő százra, a BMW M2 értéke 4,3. Mégis a pályán nagyon eltérően viselkedik a két sportgép, a BMW fara szépen táncol, az összkerékhajtással szerelt Mercedes pedig orrot tolva tör elő a kanyarokból, a hajtáslánc inkább az első kerekekre koncentrálja a bődületes erőt, és ez meglátszik a köridőkön. BMW M2: 1:12,5 Mercedes-AMG CLA 45: 1:14,0 https://www.youtube.com/watch?v=ZARcOWEgsn0

Kommentek

F1: Hamilton új tetkót varratott magára

Lewis Hamilton új tetoválással kezdte az évet.

Bottas: Szoros lesz Hamiltonnal!

A világbajnok Nico Rosberg helyére igazolt Valtteri Bottas úgy véli, szoros lesz a verseny közte és Lewis Hamilton között, de tudnak majd együttműködni. A finn pilóta első F1-es győzelmére hajt a Mercedesnél.

F1: Fontos vizsgán felelt meg a fejvédő

Az FIA a bevezetés előtt álló fejvédő rendszerrel is szimulálta Fernando Alonso hatalmas 2016-os bukását.

Hivatalos, Massa visszatér a Forma-1-be

Dőlnek a dominók: mostantól egyértelmű, hogy Valtteri Bottas a Mercedesnél folytatja, ugyanis a Williams-csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek Felipe Massával 2017-re.

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

Házon belül kap konkurenst a Kia Soul

Városicrossover-tanulmányt készít elő a Kia. A Provo koncepcióautó szellemi utódja ősszel léphet színre.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.