A mára Fehéroroszországban élő művész a szovjet időkben türelmetlenebb volt az átlagnál. Nem tudta ölbe tett kézzel kivárni, hogy egy fél emberöltő alatt rá kerüljön a sor, és végre beleülhessen a KGST-piac valamelyik remekbe szabott termékébe. Annyira jót ő is tud, gondolta, és a tervezőasztalhoz ült. 1968-tól 1974-ig építette a járművét, amely során rengeteg buktatót kellett kiküszöbölnie.
A “Fantázia” névre keresztel konstrukció minden szempontból zseniális. A tervgazdálkodás éveiben hozta össze, a fellelhető alkatrészekből apránként csipegetve. A szükséges mechanikai tudást fegyvergyárban dolgozva sajátította el, majd hirdetéseket, plakátokat festett egy autószerelő műhelynek alkatrészekért cserébe. Először egy Zaporozsec, majd Skoda motor hajtotta, legvégül áttért az 1,2 literes Zsiguli blokkra, ami végül bevált, és segített elérni a 300 000 kilométeres futásteljesítményt. 
Motorja kölcsönzött, de a Fantázia javarészt saját ötletekből épült. Egyedi tervezésű és készítésű kerékfelfüggesztése mellett a zseniális tolóajtó, és a beszállást megkönnyítő, 90 fokban elfordítható ülések jelentenek különlegességet. 
Hogyan kapott forgalmit a hetvenes évek elején, a Szovjetunióban? Az építő szerint valamiféle csoda folytán, amiről nagyjából mindannyian tudjuk, mit jelent. Lényeg, hogy a Fantázia rendszámot kapott, és hűségesen szolgált, majd mára igazi médiasztár lett. Egy európai gyűjtő 10 000 eurót ajánlott a különlegességért, de Karavkin hajthatatlanul ragaszkodik alkotásához. 
Bár a videó végén csak annyit üzent a saját autót tervezőknek “Vegyél egy kész kocsit, ne pazarolj négy évet ilyesmire az életedből!”