Őrület! Még nem tankolt, de pörgött a számláló

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2015.12.21. 09.25

Egy rejtélyes, benzinkúton történt esetet rögzített egy férfi az Egyesült Államokban. A kút számolt, a töltőpisztoly pedig az autón hevert.

Az Illinois államban lakó Kaloyan Pechevski érdekes felvételt rögzített telefonjával. Levette a töltőpisztolyt, a számláló elindult és pörgött, üzemanyag azonban nem jött. 25 dollárt fizetett előre, de üres tankkal távozott, a kutas pedig azt mondta, ez a gép hibája, néha előfordul. 
Érdekes, hogy már hazánkban is történt ilyen eset, és akkor is komoly botrány kerekedett Szénási Tibor videójából. Ő csak a tankolni próbáló autós mellett állt, látta, hogy háborog, szólt a biztonsági őrnek, majd a számláló 5800 forint felett állt meg, úgy, hogy közben üzemanyagot sem adott ki. Akkor az Autonavigátor és a HVG is részletesen utánajárt az ügynek, megkeresésükre a következő választ adta az áruház: “Szeretnénk biztosítani, hogy a tankolásának időszakában semmilyen műszaki probléma vagy meghibásodás nem volt a töltőállomás rendszerében.


A benzinkúton lévő valamennyi benzinadagoló pisztoly hitelesítése érvényben van, legutóbb 2012. 11. 09-én az MKEH (Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal) ellenőrizte működésüket, és a kutak hiteles működéséről tanúskodó holografikus matricákat elhelyezte a kútoszlopokon. Mi is odafigyelünk arra, hogy minden rendben működjön, mert nem áll szándékunkban, és nem is érdekünk a vásárlók megkárosítása. A számláló továbbfordulása abból adódhatott, hogy a pisztolyt nem elég határozottan tette vissza a helyére.”

Ez a hivatalos álláspont, és tény, hogy a kútoszlopok működését szigorú feltételekhez kötik. Ennek ellenére ritkán, de előfordulhat hibajelenség, sőt az amerikai esethez hozzászólók között többen is tapasztaltak már hasonló esetet. 

Kommentek

  • bundaska1001

    Velem is történt hasonló eset,még hozzá sem nyúltam a töltő pisztolyhoz,5000-ft volt a kút oszlop számlálóján.Be mentem szóltam a pénztáros hölgynek (önkiszolgáló kút volt) azt mondta nem létezik,mondtam a kút oszlop számát,Akkor sem létezik,mire elő került a másik pénztáros s elnézést kért ,hogy benne felejtette.Figyelni kell mert ha rá tankolok kifizethettem volna az egészet.Én tankolásnál mindig nagyon figyelek mindenre.

  • ktoni

    A hibák valahogy majdnem mindig a vevő kárára alakulnak.

  • honeker64

    nem is olyan régen agip kútnál velem is megtörtént le vettem a pisztolyt az ár meg nézésére ez 150 Ft be került……pedig egy csepp sem jött ki

  • Ledo

    Én azt vettem észre, hogy növekszik az üzemanyagtankom, “szájig” tankolva néhány éve 72-73 literes volt, a múlt héten már 78 litert sikerült a gyári 70l-es tankba paszírozni úgy , hogy 120km-nyi anyag, vékonyan számolva is 6-7 liter volt még a tankban. Ez azért érdekes, mert külföldön mindig összemegy a tank gyári méretűre, Veszprémben pedig meghízik, biztos a jó bakonyi levegő teszi.

  • kalmangiorgio

    Ledo! Melyik kútnál volt? Publikus? Nem igazán szeretnék hasonlóképpen járni… :-(

  • Kempelen.

    Bundaska!

    Ha nem ütötte ki a kútfejből, és a pisztolyt visszatették, akkor nem tudsz rátankolni azt hiszem 30 mp. után.

F1: Durva baleset a gálaversenyen – videó

Miamiban a hétvégén zajlik a Bajnokok tornája, a motorsport sztárjai szombaton a megküzdöttek a Bajnokok bajnoka címért. Meglepetésember nyert. Nagy balesetet is hozott a verseny.

Nem kap új elnöki limuzint Donald Trump

Úgy tervezték, hogy a friss fejlesztésű Cadillac a beiktatással egy időben debütál, de most mégis úgy tűnik várni kell pár hónapot az elnöki szörnyeteg érkezésére.

Tom Hanks különleges guruló ajándékot kapott

Tom Hanks budapesti tartózkodása alatt több Kispolskit és világhírűvé tett, előszeretettel fotózkodott a lengyel gyártású kisautóval. Ez a szokása most érdekes fordulathoz vezetett.

Levágom a kezed, ha még egyszer autóhoz nyúlsz

Prestige Intimidator – így nevezi a Jeep Wranglerhez készített optikai átépítő csomagját a Voltron Motors. Félelmetesnek tényleg félelmetes, de hol marad a presztízs? És a jó ízlés?

Hétfőn kitilthatják az öreg autókat Budapestről

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.