Megvan a hét hülyéje, már ne jelentkezzetek!

Lopott kocsival ment a börtön elé

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.12.04. 10.45

Ha az embernek frissen szabadul a barátnője a börtönből, az a minimum, hogy elmegy érte, igaz? Persze nem mindegy, mivel…

Az arizonai Tempe város rendőrei alighanem még most is fuldokolnak a röhögéstől, pedig az eset öt napja, hétfőn történt.

Egy helybeli lakos böszme nagy pick-uppal gurult be a helybeli fogda elé, hogy fogadja és hazavigye barátnőjét, aki akkor szabadult az elzárásból (nem tudjuk, mit követett el, és a történet szempontjából nem is fontos.) Parkolás közben elmanőverezgetett a szolgálatból ott parkoló rendőrautó előtt, amelyben azonnal beindult a riasztás: az automata rendszámfelismerő kamera lopott járműként azonosította a kocsit.

A rendőrök kifaggatták a fiatalembert, aki azt mondta, ő csak kölcsönkérte egy ismerősétől az autót, és nem tud semmiről. Mire a hölgy kiért a sittről, barátja már bilincsben ült az előzetesben, így váltották egymást a hűvösön – hogy a nő mivel és kivel ment haza, nem tudjuk.

Kommentek

  • jako

    Senki nem jelentkezik a címre, meghagyjuk neked Gergő fiam.

  • Kempelen.

    menőmanónak bérlete van erre a címre évek óta.

Csirkebuszként élednek újjá az amerikai iskolabuszok

Guatemalában számos amerikai iskolai busz kezd új életet. Az úgynevezett csirkebuszokon azonban résen kell lenniük a turistáknak.

Rábólintottak a Forma-1 megvételére

A Forma-1 kereskedelmi jogainak felvásárlására készülő amerikai Liberty Media részvényesei kedden jóváhagyták az üzletet.

F1: Na ki jelentkezett be Bottas üléséért?

A Mercedeshez igazolt Valtteri Bottas felszabadult williamses helye is vonzó volt: a pilóta honfitársa, Heikki Kovalainen négy év távollét után is szívesen visszatért volna az F1-be a kedvéért.

Idén még nem parkoltak bunkóbb módon Budapesten

Egy diplomata-rendszámos Audit hanyagul a buszmegállóban hagyott gazdája. Mert miért ne? Úgysem vár senki a buszra.

Rosberg: Bottas nagyszerű megoldás

A visszavonult világbajnok Nico Rosberg szerint a Mercedes jól választott utódot Valtteri Bottas személyében, azonban nem lesz könnyű dolga a finnek.

Használt autók 1,5 millió forint körül

Kétmillió forint alatt erős a kereslet a használt autók iránt. Mi ebben a kategóriában, de inkább 1,5 millió Ft körüli áron ajánlunk használt autókat.

Itt az Opel vadonatúj kompakt crossovere, a Crossland X

Nem a Mokka X helyére, hanem mellé sorolja be új városi crossoverét az Opel. A rég várt autó ma hajnaltól létezik.

Megújult a legendás amerikai sportkocsi

Felvarrták a Ford Mustang ráncait, jót tett az autónak a frissítés.

Nagy baleset történt az F1-pilóta orra előtt

Az utakon mindenki egyforma, és ugyanakkora eséllyel fut bele egy balesetbe. Még egy F1-es pilóta is.

Divatcsászárnő tervezett kisautót

Klasszikus csajos stíluselemek helyett erőteljes divatkiáltvány, magabiztos és nőies az a smart fortwo Brabus, amelyet a német divatceleb Veronika Heilbrunner stilizált meg. A lényeg mégsem ez, hanem a Brabus tailor made program, amivel bárki megalkothatja saját smartját.

Szupersport-óra a világ leggyorsabb négyüléseséhez

A múlt héten bemutatott Bentley Continental Supersports a márka hagyományos óragyártó partnerét is megihlette. Az óra ultramodern tartalmakat kínál.

F1: Iszonyú sokat gyorsulnak az új autók

Az FIA legfrissebb szimulációi szerint egyes kanyarokban akár 40 km/h-val is nőhet az autók sebessége 2017-ben.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.