A húszéves Kyle Careford és barátja, Michael Owen azonnal meghalt, amikor egy vörös Renault Clióval egy templom falának ütköztek az Egyesült Királyságban. A felvétel tanulsága szerint 145 km/órával haladtak a végzetes esemény előtt. 
Michael telefonjáról kerültek elő a videók, amelyet a baleset helyszínén találtak. A két áldozat családja döntött úgy, hogy a figyelemfelkeltés céljából megosztják a megrázó képsorokat. 
Mert erős figyelmeztetés ez mindazoknak, akik nem józan tudattal ülnek a volán mögé. Ugyanis a két barát sem volt beszámítható. Gyógyszerkoktéllal a szervezetükben indultak útnak, Kyle, a sofőr még jogosítvánnyal sem rendelkezett.
“Ha ez bárkit elrettent ugyanettől a hibától, akkor érdemes volt megmutatni a felvételt. Remélem, hogy hatással lesz a fiatalokra, és rájönnek, hogy az ilyen jó bulinak tűnő életveszélyes kalandok könnyen lesújtó következményekkel járnak” – nyilatkozta Michael Owen édesanyja.