A dél-kínai fiatalember, Chen Yan Xi nem átlagos üveggyári munkás, meló után ugyanis előfordul, hogy szupersportautót tervez magának, amelyet aztán a garázsban meg is épít.

Mindössze fél év alatt született meg a tűzpiros sportautó, amely éppen csak túl tudja lépni lakott területen a megengedett sebességet, de nem is azért készült, hogy száguldozzanak vele. Chen szeretné, hogy munkája gyümölcsén keresztül felfigyeljenek rá a dizájnstúdiók, és végre azzal keresse a kenyért, amit imád.
A Renner névre keresztelt jármű csővázas acélszerkezetre épül, karosszériája nagyrészt üvegszál. A hajtásról elektromotor gondoskodik, ami 60 km/óráig gyorsítja a különleges tanulmányt, ami átszámítva durván 1,5 millió forintot emésztett fel.
Azt már ránézésre meg lehet mondani, hogy forgalomban nem vehet részt az autó, hiszen nincs rajta sem tükör, sem irányjelző, és a lámpák is csak díszként funkcionálnak. Tanulmánynak azonban első osztályú.