Milliárdos baleset a veteránautó-versenyen

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2015.10.07. 15.45

Becslések szerint 30 millió dollárt is érhet az Aston Marint DBR1, még szerencse, hogy ez “csak” egy replika volt.

Néhány nappal ezelőtt rendezték az idei Autumn Classic veteránautó-versenyt az angliai Castle Combe versenypályán, ahol elég csúnya baleset történt. Az Adrian Beecroft tulajdonában lévő Aston Martin DBR1-másolat keveredett “balhéba” a pályán, isteni szerencse, hogy nem eredeti példány volt, mert az durván 8,5 milliárd forintot ér.

A DBR3-ból készített replika értéke átszámítva 1,7 milliárd, na ezt sikerült összetörni, meg még egy Jaguar XK 120-at és egy Austin Healey 100-ast. A Jag durván 150 ezer dollárt kóstál (41,5 millió forint), a Healey pedig 91 ezeret (25 millió forint).
Az autók összértéke meghaladja az 1,766 milliárd forintot, ezt sikerült most hazavágni.
Az egészben az a gyönyörű, hogy a balesetet okozó 68-as rajtszámú Jaguar megúszta egy kis karcolással. Személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett: az Aston Martin helyreállítása a becslések szerint átszámítva meghaladja a 200 millió forintot, de a Healey és a Jaguar versenyautó javítására is elmegy pár milla, az biztos.

Kommentek

Egyre több városban van szmogriadó, itt a következő

Debrecenben a szálló por légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke két egymást követő napon, mind a három mérőállomáson túllépte a riasztási küszöbértéket, ezért a város polgármestere hétfő délután elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát.

F1: Verstappen nem akar a legfiatalabb bajnok lenni

Max Verstappent nem különösebben érdekli, hogy akár ő is lehet az F1 történetének legfiatalabb bajnoka, ez a rekord nem motiválja.

Még idén jön a BMW új roadstere

Szépen alakul a Toyota Supra ikertestvéreként fejlesztett új Z4-es, már közúti tesztjeiket járják a prototípusok.

Koros buszokkal szállítanák az utasokat Szeged környékén

Akár 16 éves buszokat is bérelne a DAKK alvállalkozója, mely főleg Szeged környékén tevékenykedik.

Télen igazán jó a habos kefélés

Télen is fontos az autómosás, sőt talán még fontosabb, mint a nyári hónapokban. De vajon milyen eredményt érhetünk el az egyszerű önkiszolgáló autómosóban szorgoskodva? Sima gőzborotva a habkefe ellen!

Töröljék el a kék zászlókat az F1-ben!

A felügyelőként dolgozó expilóta, Derek Warwick szerint egy az egyben el kellene törölni a kék zászlókat a Forma-1-ben.

Ki nem találnád, mivel jár mától Schwarzenegger

Egy osztrák autóipari vállalkozás megépítette azt az autót, ami egyszerre felel meg a bennünk élő ösztönlénynek, és környezettudatos öko-egónknak. Arnold kapott is belőle egy példányt.

F1: Rosberg ijesztő hobbit választott

A Forma-1-ből tavaly év végén világbajnokként visszavonult Nico Rosberg örül, hogy végre szabadon síelhet. Nem tanult Michael Schumacher esetéből?

Már szupersportkocsikat is érint a légzsákbotrány

Ferrarikat és McLareneket is találunk a hibás Takata légzsákok miatt indított visszahívás-sorozat legújabb ütemében.

F1: Körmenetekkel riogat a Pirelli

A Pirelli motorsportfőnöke nem biztos abban, hogy az új szabályok feldobják majd a Forma-1-es versenyzést.

Ezek a legjobb használt dízelek

A brit Diesel Car magazin kielemezte a piacot, és összeállította kedvenc használt autóinak listáját. Szerintük ma ezeket érdemes megvenni Európában másodkézből.

F1: Massa nem adja vissza az ajándékautót

Felipe Massa azt mondja, Forma-1-es visszatérése miatt nem fogja visszaadni a Williamsnek a visszavonulása alkalmából kapott Forma-1-es autót.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.