25 embert gázolt el egy Porsche, öt súlyos sérült

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2015.10.05. 17.05

A Porsche 918 Spyder a nézők közzé csapódott egy máltai bemutatón.

A brit GT3-ban versenyező Paul Bailey épp egy bemutatót tartott vasárnap délután, amikor elvesztette a kontrollt Porschéje felett és a nézők közé sodródott.

A helyszín Málta egyik használton kívüli reptere volt, ahol a kifutópályán gyorsulhattak az autók, de néhány lassítót közbeiktattak, pont a nézők előtt, hogy ne csak nyílegyenesen száguldó sportverdákat lássanak. Hiba volt.
Bailey az egyik ilyen lassítónál elvesztette az uralmat a 918 Spyder felett és a tömegbe csúszott. 25 embert sérült meg, öten állítólag súlyosan.

Fotó: Kenneth Scicluna, Málta

A brit versenyző egyébként milliárdos, öt éve kezdett el versenyezni különböző sorozatokban, szóval nem az a kimondott rutinos pilóta. A 918 volánja mögött pedig nem árt, ha észnél van az ember, hiszen a világ egyik leggyorsabb szupersportautójáról van szó.
25 embert gázolt el egy Porsche, öt súlyos sérült 1
A Porsche hibridje teljes gázon 887 lóerőt présel ki két villanymotorjából és V8-as szívómotorjából, a rendszernyomaték az aktuális sebességfokozattól függően 917-1280 Nm. A mindössze 1,17 méter magas sportkocsi 2,8 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, kétszázon 7,7 mp alatt van fenn, végsebessége 345 km/óra. 

Kommentek

  • hova

    Van miből kifizetni a károsultakat, akik egyébként komoly veszélyhelyzetnek tették ki saját magukat!

Luxusautó gyűjteménnyel együtt eladó ez a hatalmas villa

Hatalmas luxusvilla 250 millió dollárért keres új gazdát, benne medence és mozi mellett pazar autógyűjtemény is található.

Vin Diesel máris lebuktatta a brutális Dodge-ot?

A pokolian erős Dodge Challenger csak áprilisban mutatkozik be hivatalosan, de a Halálos Iramban filmek forgatásán már előfordulhatnak álcázatlan példányok.

Érthetetlen dolog történik a magyar utak mellett

A hó alatt sem kanászodhat el a természet, töretlenül folyik a kaszálás az utak mentén.

Az utolsó simításokat végzik a Renault sportkupéján

Idén végre tényleg visszatér az Alpine sportmárka; a Renault középmotoros kalandja alumínium platformra épül.

Kabrióként is megújult a Ford Mustang

A kupé után a Ford Mustang kabrió kivitele is megújult. A változások megegyeznek a fémtetős változatéval.

Peugeot 3008 – az alakváltó

Hatalmasat változott a Peugeot 3008-as és állítólag mi akartuk így

Milyen lesz idén az F1? A Red Bull videón mutatja meg

Egy igazi F1-rajongónak ugyan nem lesz újdonság, de megnézésre azért érdemes a Red Bull animációs videója, amelybe az autók idei változásait tekinthetjük át.

F1: “Első nap az iskolában” – videó

Videós összeállítás Valtteri Bottas első napjáról a Mercedes központjában

F1: Magnussent nem érdekli a renault-s beszólás

A Renault-tól a Haashoz igazolt Kevin Magnussen nem vette magára, hogy az előző csapata főnöke megkérdőjelezte a munkamorálját.

Több téren is tökéletesebb az idei Lexus IS

Az idei évre frissülő Lexus IS átgondoltabb külsővel, javított kezelőfelülettel, átfésült futóművel érkezik, és most is, mint mindig, a német konkurencia babérjaira tör.

Nyolcmillióért szerelt fel tűzoltókat a Mercedes

Nyolc millió forint értékű adománnyal támogatja a Mercedes-gyár a megyei tűzoltószövetséget.

Részegen vezette a Ferrarit, borítékolható volt az eredmény

Egy texasi fiatalember talán azt hihette, csak pickupjának tolja csutkarészegen, de sajnos egy Ferrariban ült.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.