18 éves kölyök játszott istent a Mercijével

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2015.09.03. 12.15

Biztos azt hitte, természetfeletti, isteni erővel rendelkezik. Másképp hogy gondolhatta, hogy 130 km/órával elfordul ebben a kanyarban?

Ez egy olyan történet, amitől kinyílik a bicska a zsebben. 

A felvételen látható Mercedes A180 18 éves vezetője a 40-es korlátozás ellenére 130-160 km/óra közötti tempóban próbált elfordulni egy éles kanyarban. Nem sikerült, két autónak is nekiütközött a szembejövő sávban. 
Négyen utaztak a német autóban, senki sem sérült meg, azonban a szemben közlekedő Mitsubishi vezetője orvosi ellátásra szorult. Ezen a ponton következik a sztori leginkább felháborító része. A szemtanúk szerint a kiérkező orosz rendőrök nem csináltak semmit, nem tudták “bizonyítani” a gyorshajtást, főleg, miután a srác rokonsága a helyszínre érkezett, és pár jó szóval meggyőzték a hatóságot. 

Kommentek

  • menőmanó

    Nem tudom, hogy valóban 40-es korlátozás van e ott, de ha igen, akkor annak sem sok esze van, aki azt kitalálta.
    Hasonló idióta korlátozások vannak nálunk is, így figyelembe sem veszem azokat.
    Persze a mercis egy vadbarom, de a lényegen ez nem változtat. Ilyenek mindig voltak, vannak és lesznek függetlenül a korlátozások komolytalanságától.

  • DTF

    Ott a videofelvetle nezze meg a rendorseg, aztan kesz.
    Menomano: azert ennyire lazan ne vedd a kozelkedest :) lehet h te jol vezetsz es biztosan, de a tobbseg nem. Mesz az egysavos autouton ahol max 90, monduk 140-nel. Utolersz egy 70-nel cammogot es lehet azt se tudja mit kell csinalni egy moogotte gyorsabban haladovaal, es befekez. Te leszel a hibas, pedig ez egyerlemu mjndket fel, csak uyge magyarorszgaon csak gyorshajtas letezik mind szabalysertes…

Tipikus példája a “megkímélt BMW, nyugdíjas orvostól eladó” hirdetésnek

Látszólag nem lett baja az autónak, de xDrive ide vagy oda, ezt akkor sem erre találták ki. Ez kínzás.

Hemzsegnek az 50 ezres kanyarok Budapesten

Mutatjuk, hol kaphatsz súlyos büntetést Budapesten, ha egy kicsit nem figyelsz, vagy nem követed a szabályokat.

Ez minden idők legmagabiztosabb parkolóból történő kiállása

Hogy tudott innen így kiállni? Oda egy hajszál nem fért volna! Hozzáért vagy nem ért hozzá? Megannyi kínzó kérdés!

Idén is lazajlott a hazai legnagyobb autós és tuningszeánsz

Idén is megrendezték a legnagyobb, legszínesebb benzingőzös hazai bulit, az AMTS-t, és mi idén is kimentünk egy fényképezőgéppel, hogy lőjünk pár fotót.

F1: Alonso így izmozott Hamiltonnak

Fernando Alonso az Ausztrál Nagydíj előtt még egészen jó kedvében volt.

F1: A Mercedes orrára koppintottak

A nemzetközi sportsajtó Sebastian Vettel és a Ferrari sikerétől hangos a Forma-1-es idénynyitó, a melbourne-i Ausztrál Nagydíj másnapján.

F1: A McLaren kikéri magának a mercis pletykát

A McLaren szerint szó sincs arról, hogy a csapat fontolgatná a Honda kipöckölését a versenyképesebb Mercedes-motorért cserébe.

Tanult hibájából a Mazda

A CX-5 második generációjára helyretette az elsőnél elkövetett tévedését a Mazda. És még persze sok mást is.

F1: Räikkönen nem bírja a tempót?

Kimi Räikkönen nem volt igazán versenyképes az Ausztrál Nagydíjon, a Ferrarinál többet várnak tőle, de vajon képes lesz-e hozni?

F1: Az újonc is beszólt a McLarennek

Fernando Alonso után újonc csapattársa, Stoffel Vandoorne is azt nyilatkozta, hogy a McLaren-Hondáé a leglassabb autó a mezőnyben.

Tarlós István felébredt a kómából

A magyar közlekedési szankcionálás rendszere (magyarul: a büntetések) kilenc éve romlott el teljesen, amikor még Gyurcsány kormánya kitalálta az objektív felelősség nevű baromságot. Tarlós hol volt eddig, hogy ezt csak most vette észre?

Ismét csökken az üzemanyag ára

Szerdán folytatódik az üzemanyag árának csökkenése, ezúttal a gázolaj lesz olcsóbb.

Darth Vader egyszerűen kamionná vált

Egy dizájner olyan Kamazt gondolt ki, melyre legszívesebben már most felülnénk, mert ötvözi a versenykamionokat és az űrhajókat.

F1: Hamilton nagyon ráizgult az idei szezonra

Lewis Hamilton az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után úgy fogalmazott, hogy az idei szezonban a legjobbak csapnak össze a vb-címért.

F1: Vizsgálják a melbourne-i pályainváziót

Bár egyesek ünnepelték, hogy a nézők az Ausztrál Nagydíj leintése után bemehettek a pályára, a Nemzetközi Automobil Szövetség kivizsgálja az egyértelműen veszélyes esetet.

Bicikli 11 millióért, nooormális?!

A jacht után most itt a Bugatti-kétkerekű: a PG bringája műszakilag is odateszi magát, de 39 ezer dolláros ára azért így is magas.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.