Totális hülyét csinált magából egy részeg autós

Porszívóval, slaggal akarta felfújni a kerekeit

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.08.26. 06.30

Egyetlen kilométert vezetett csupán, máris letartóztatták azt a lengyel fiatalembert, aki simán elnyerheti az Anglia legostobább sofőrje címet.

A 21 éves Mateusz Biazik barátaival felöntött a garatra, majd hajnalban úgy döntöttek, kirándulni indulnak. Beültek egy kocsiba, útnak indultak, ám nem sokkal a cél előtt a sofőr elálmosodott, és kiállt egy benzinkúthoz. A többiek közül egyedül Biaziknak volt jogosítványa, ezért úgy döntött, átveszi, azon a néhány kilométeren már nem lehet baj.


Felelősségteljes autósként indulás előtt ellenőrizte a nyomást a kerekekben, majd gázt adott. Alig néhány száz méter múlva azonban kék villogók jelentek meg a visszapillantó tükrében.

A rendőröket a benzinkutas riasztotta: mint kiderült, szemtanúja volt, ahogy Biazik először a porszívóval próbálta meg felfújni a kerekeket, aztán amikor ez nem sikerült, egy locsolócsövet szorított a szelepre. Ehhez képest már az is csoda, hogy képes volt elindulni anélkül, hogy összetörte volna az autót és magát.

A bíróság másfél évre bevonta a férfi jogosítványát, valamint 380 font perköltség megfizetésére kötelezte őt. A rendőrségi eljárás során az is kiderült, a férfi illegális munkákból tartotta fenn magát Angliában, miközben munkanélküli segélyt vett fel.

Kommentek

Megújult a BMW 4 modellcsalád

Visszafogott, de funkcionális optikai változtatások, módosított felfüggesztés, új tálalású infotainment tartalmak: ez a megújuló BMW 4 család mérlege.

Változnak a sebességhatárok

Lassabban autózhatunk több fontos főúton és egy autópályán, utóbbin az állapota miatt. Az illetékesek folyamatosan változtatják a megengedett tempót – ha szükséges.

F1: Hamilton új tetkót varratott magára

Lewis Hamilton új tetoválással kezdte az évet.

Bottas: Szoros lesz Hamiltonnal!

A világbajnok Nico Rosberg helyére igazolt Valtteri Bottas úgy véli, szoros lesz a verseny közte és Lewis Hamilton között, de tudnak majd együttműködni. A finn pilóta első F1-es győzelmére hajt a Mercedesnél.

F1: Fontos vizsgán felelt meg a fejvédő

Az FIA a bevezetés előtt álló fejvédő rendszerrel is szimulálta Fernando Alonso hatalmas 2016-os bukását.

Hivatalos, Massa visszatér a Forma-1-be

Dőlnek a dominók: mostantól egyértelmű, hogy Valtteri Bottas a Mercedesnél folytatja, ugyanis a Williams-csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek Felipe Massával 2017-re.

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

Házon belül kap konkurenst a Kia Soul

Városicrossover-tanulmányt készít elő a Kia. A Provo koncepcióautó szellemi utódja ősszel léphet színre.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.